Kiábrándultság

A címben benne van minden, amit a mai közélettel kapcsolatban érzek.

Mást sem látok, mint középszerű agresszív bohócok média randalírozását és a szereptévesztés, az önteltség olyan fokát, amivel már nem tudok mit kezdeni. Ezen a télen egyértelművé vált számomra, hogy az ország médiában szereplő elitje kiábrándító állapotban van.

A kormányon lévők képtelenek megérteni, hogy nem lehet és nem szabad olyan politikát folytatni, ami a társadalommal valamilyen szinten és módon nincs egyeztetve. Lehet, hogy a fejükben az ország egy média- és szavazatszerző hadszíntér, de ettől ez még nem az!

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Az ország a fizikai megtestesülésén kívül, érző emberek hálózatos halmaza, amelynek nincs a célrendszerében sem a rezsicsökkentés, sem Oroszország, sem egyik politikai modell, nem gondolkodik liberális és illiberális értékrendekben. A tömegnek vagy hálózatos halmaznak nagyon egyszerű a gondolkodása és a vágya, csend, nyugalom, alacsony kockázat, csendben emelkedő jólét, korrupciómentes rendszerek, biztonság és még sok hasonló kifejezés. Gondolkodjanak el, hogy önök mit adtak és mit adnak meg ebből, gondolkodjanak el, hogy tisztában vannak-e ilyen kifejezések tartalmával, mint beszélgetés, egyeztetés, párbeszéd.

Ne válaszoljanak, csak gondolkodjanak.

Az elmúlt 10 évben több csatában vettünk részt, mint Rákosi és Kádár alatt. Így visszatekintve azok között legalább találok egy-két értelmes dolgot, széncsata, az ország újjáépítése, stb. Ha önök szoft-diktatúrára készülnek, akkor legalább társadalmilag hasznos csatákat és háborúkat jelöljenek ki számunkra, ne ilyen bugyuta dolgokat, mint „rezsicsökkentés”, „megvédjük Magyarországot”, meg egyéb marhaságok.

Az ellenzék, ugyan úgy része az egésznek, semmit sem ért Európából a hatalmon lévőkkel együtt, fogalma sincs a vidékről és az elmúlt 10 évben kialakult néplélekről, az ország mentális és morális állapotáról.

Legalább arra a szintre el kellett volna jutnia, hogy megértse mit csinálnak a hatalommal a hatalmon lévők, de ennek reménye sem látszik. Képtelenek rendszerben gondolkodni, képtelenek egy dolgot több nézőpontból megvilágítani és azt kommunikálni. Erre a legjobb példa Paks, nincs három értelmes mondatuk, például, hogy Paks nélkül a térség halottá válik és egy torzó lesz, energetikailag nem tudom, hogy igazolható-e a beruházás, de az biztos hogy a térség jövője szempontjából mindent eldöntő lépés lesz. Az, hogy orosznak kell-e lennie a technológiának, vannak rá pozitív és negatív válaszok. Orosz mert eddig is az volt, működött és működik, a hibák emberi mulasztásokból álltak össze, nem pedig a rendszer minőségéből. Megépülhetne mások által is, a válasz igen. A jelenlegi szövetségi rendszerünkbe bele illik vagy nem, a válasz egyértelműen nem. Meg kellene egyezni a szövetségeseinkkel, a válasz igen. A sor folytatható, de nem érdemes, mert párbeszédre képtelenek között csak a másik lenyomása, legyőzése és kiszorítása az érdem.

Tisztelt ellenzék!

Önök képtelenek voltak az elmúlt öt évben egyetlen olyan társadalmat érintő és érdeklő kérdést felvetni, amin minimum a hatalomnak és a társadalomnak el kellett volna gondolkodni!
Az egésznek a koronája a civilek mozgása, egy-egy társadalomban jelentkező problémára fel tudnak ülni és adott esetben embereket megmozgatni képesek, de igazi rendszer választ adni képtelenek. A legnagyobb üzenetük a politikai pártok nélküli megújulás, legalább akkora marhaság, mint az illiberalizmus gondolata. Ezzel nem csinálnak mást, mint kizárják a szövetség lehetőségét, a normális együttműködés kereteit képtelenek kialakítani. Lassan olyanok lesznek, mint a túlmozgásos Jancsika a családban, aki annyival elintézhető, hogy jól van Jancsika, most már ülj le. Bugyuta mondataik, az elején még szimpatikusak voltak, de mára már kiábrándítóak, átmentek politikai „Rambokba”, ahova oda érnek vagy férnek, mindent szétlőnek, de nem teremtenek semmit helyette.

A baj csak az, hogy majd tízmillióan nézünk egy előadást, aminek sem a nyelvét sem a tartalmát nem értjük, csak azt látjuk, hogy dühöng a meg nem értés és a korrupció.
Remélem, hamarosan lesz jelentkező, aki véget vet ennek az ámokfutásnak!

Magyarország többet érdemel!

 

civilhetes.net