Vélemény kategória bejegyzései

Gazdaságosabb a kisebb kormány több tisztségviselővel?

Bár a második Orbán kormány alapvető retorikájának része, hogy nem kell annyi képviselő, van azért ennek a határozott álláspontnak egy másik oldala is, nevesen, hogy 2015-re lényegében megduplázódott a minisztériumi alkalmazottak száma.

Azt persze egészen pontosan sohasem fogjuk megtudni, hogy mit csinál ennyi ember a kormány alkalmazásában, és sokan közülük valószínűleg maguk sem tudják, hogy a munka, amit végeznek, az valójában mire szolgál egy rendszer olajozott működésének tekintetében.
Olyan fogalmak juthatnak eszünkbe most ad hoc jelleggel, mint az orosz irodalomból oly jól ismert csinovnyik, a Kádár-rendszerre jellemző kapun belüli munkanélküliség, vagy a királyi udvartartás.

2015-re odáig jutottunk, hogy 500 ezernél is több embert alkalmaznak a minisztériumokban, a s azok háttérintézményeiben, s ez a szám egy a hazánk méreteivel és kapacitásával rendelkező ország tekintetében ad abszurdum. Mégis mi a fenét csinálnak ezek az emberek?

Valójában örülni is lehetne kollektíven, hiszen a minisztériumok „munkáját” „segítő” közalkalmazottak tisztességes bérezés fejében kiváló munkakörülmények között dolgozhatnak, s egzisztenciájuk, ha nem is tökéletes, de legalább biztos. Ez nagyon szép. De mondjuk egy vállalkozó már egészen másképp tekinthet a minisztériumban dolgozó, „háttérmunkát biztosítókra”, mivel még akkor sem látja át, hogy mire jó a munkájuk, ha konkrétan végignézi egy hétig, hogy mit csinálnak, ellenben azt érzi, hogy ő kő keményen dolgozik, s keresetének jelentős része adó és járulék. Ez nem demagógia, ez egy igen összetett kérdés, melynek a vége lehetne ez is: mit kell tennünk ahhoz, hogy minisztériumi dolgozók legyünk, tagjai egy félmilliós, viszonylag kényelmesen éldegélő közösségnek?

Ha kevesebb a képviselő és a miniszter, több a háttéralkalmazott. De ebben sincs igazán logika. Ha több a fejes, akkor kevesebb a melós? Nincs az a terület a gazdaságban, ahol ez így működne. Sőt! Egyáltalán nem létezik olyan, hogy a vezetők létszáma ilyen módon kihatással lenne az alkalmazottakéra.

 

(Fotó: Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája // Pelsőczy Csaba)

civilhetes.net

Az Uniós pénzek csapja is kiapad egyszer

Azt még nem tudni pontosan, hogy mikor, de a jelenlegi formában egész biztosan meg fog szűnni az Uniós pénzek milliárd eurós, tagországok számára megengedett, lényegében korlátlan felhasználási lehetősége.

A kérdés, hogy mikor.

Ma még zökkenőmentesen építhetünk tíz fok roppantul szabványos lépcsőt hárommillió forintért, vagy akadály mentesíthetjük az önkormányzat bejáratát még több millióért, s bár a munkálatok valós költsége a támogatási összegek töredékéből kijön, azért senki nem utasítja vissza a többletet. Megy inkább az ügyes leszámlázgatás, szürke megoldások tömkelegét vitte már a gyakorlatba azon országok kisebb-nagyobb hatalmú felelőseinek csapata, amelyek az Uniós „fejlődő” kategóriájába tartoznak. A németek, a spanyolok, a hollandok és a többi erős ország gazdasága pedig részben azért termel, hogy mi tudjunk játszadozni. Cserébe hosszú távú projekteteket alapoznak meg Közép-Kelet-Európában, s bíznak benne, hogy megéri várni. De minden összeg véges, s minden idő lejár egyszer.

Az úgynevezett „konvergencia régiók” felzárkóztatása jelenleg még mindig a legfontosabb célok közé tartozik az Unió prioritási sorrendjében. A baj az, hogy bár ömlesztik a pénzt a legfejletlenebb, keleti országokba, azok valódi eredményeket nem igen tudnak felmutatni egyelőre, s egészen biztos, hogy egy évtizednél több időre van szükségük, még abban a rendkívül szerencsés helyzetben is, ha a pénzek teljes egésze valós és releváns felhasználásra kerül. Azonban jól tudjuk, hogy ahol csak lehet, a vezetők igyekeznek jól járni a támogatási összegekből, s mivel minden szépen lepapírozásra kerül, ezért teljesen természetes, hogy egy építkezésen mondjuk egy zsák cement 300 ezer forintra jön ki…

Annak tényét, hogy Görögország teljesen tönkre ment, pedig hihetetlen mennyiségű pénzt ölt bele életben tartásába az EU, nemhogy nem lesz könnyű kiheverni, de jelen pillalantban arra nézvést a legnagyobb az esély, hogy a gazdaság motorját működtető országok megálljt parancsolnak és közlik, eddig volt pénz, ezután csak annyi lesz, amennyi éppen elegendő a konvergencia régiók számára a tagság fenntartására.

 

(Fotó: piacesprofit.hu)

civilhetes.net

Túlzás azt állítani, hogy nem tudjuk, ki lehet terrorista?

A terrorizmus lényege elhitetni az emberekkel, hogy sehol sincsenek biztonságban.

De vajon tényleg nem lehet sejteni, akár még nemzetbiztonsági szinten sem, hogy kikre érdemes odafigyelni?
Az Országgyűlés zárt ajtók mögött konzultált a helyzetről az elmúlt hónapok külföldi történéseinek tükrében.

A szerdai konzultáción nem sok esély volt a valódi eszmecserére, hiszen a nemzetbiztonsági bizottság elsősorban arra volt kíváncsi – a hivatalos információk alapján legalábbis –, hogy mekkora eséllyel vehetjük fel a harcot a láthatatlan ellenséggel szemben. Noha nem valószínű, hogy bárki is az 1950-es évek skizofrén félelmeit kívánná visszacsempészni hazánkba, s az sem könnyen képzelhető el, hogy a magyarok fogékonyak lennének egy olyan hisztériahullámra, mely 911-et követően söpört végig az Egyesült Államokon. A kérdés azonban valódi fenyegetettség hatására fogalmazódik meg a párizsi terrortámadás óta újra meg újra, s a homokba dugott fej most még rosszabb ómen volna, mint bármely más szituációban.

A terrorfenyegetettség rákfenéje a láthatatlanság és a kiszámíthatatlanság, tehát a pszichológiai tényező. Mint kiderült, a legutóbbi, Tunéziában elkövetett merénylet megvalósítója egyetemi hallgató volt, aki soha semmilyen kapcsolatban nem állt terrorszervezetekkel, de még szélsőséges vallási csoportokkal sem, azonban tanulmányai során megismerkedett bizonyos eszmékkel, melyek igen komoly tempóban arra sarkallták, hogy tettét elkövesse. Nincs az a titkosszolgálat a világon, mely lefülelhetne egy ilyen magányos elkövetőt, hacsak nem úgy, hogy szúrópróba szerűen ellenőrzi az egész lakosságot, fenntartva egy hisztérikus, abszurd állapotot.

És nem csupán emberi jogi tekintetben volna aggályos mondjuk listát készíteni azokról, akik egy-egy valláshoz kötődő olvasmányokkal foglalkoznak, de teljes őrületbe és káoszba sodorná azt a rendszert, mely megpróbálkozna az ilyetén ellenőrzéssel.

Tényleg nem tudni tehát, hogy ki lehet terrorista? Tényleg nem. Ezen alapul a terrorizmus módszertana. A kormányok feladata pedig nem lehet más, mint az ésszerű határokon belüli, ugyanakkor határozott monitorozás.

 

(Fotó: magyarnarancs.hu)

civilhetes.net

Milyen lehet menekültnek lenni?

Nem demagóg témaindításnak szánjuk a kérdést, sokkal inkább valami egészen természetes, empátiát megalapozó gondolatának.

Valószínűleg csak nagyon kevesen tudjuk, hogy mit élnek át azok az emberek, akik menekülni kényszerülnek egy olyan világból, ahol a gyilkosság és a tesi-lelki erőszak teljesen hétköznapi jelenségeknek számítanak.

Ugyanakkor hiába az élet része mondjuk egy Szomáliában élő ember számára az embertelenség, ahhoz hozzászokni egész egyszerűen nem lehet.
A Cordelia Alapítvány munkatársai a Magyarországon tartózkodó menekülteknek is igyekeznek lelki segítséget nyújtani, de nem könnyű a feladat. A dániai központtal rendelkező szervezet világszerte 142 állomást tart fent, ahol az elsődleges feladatot pszichológusok végzik, akik abban próbálnak segíteni a súlyosan traumatizált embereknek, hogy legalább megkíséreljék feldolgozni az őket ért szörnyűségeket.

Egy „átlagos” afrikai menekült még abban az esetben is súlyos lelki sérüléseket hoz magával a lélekvesztőn utazva, ha konkrét fizikai atrocitás nem is érte hazájában, s esetleg annyira szerencsés volt, hogy még származása miatt sem akarták kivégezni a három percenként hatalomra törő, majd puccsokkal egymást követő kormánycsapatok.
Egy háborús övezetben a halottak és gyilkosaik látványa, az agresszió és az erőszak folyamatos jelenléte, valamint az attól való félelem, hogy „én leszek a következő” teljesen felőrli az embereket.

Persze a legtöbben maguk is közvetlen áldozatok. Rengeteg nőt megerőszakoltak legalább egy alkalommal, míg a férfiak közül nagyon sokan az utolsó pillanatban menekültek meg a halál elől, sokuk már fogoly volt, amikor végül mégiscsak sikerült elmenekülni.
Nehéz és elszomorító belegondolni abba, hogy Magyarország jelenlegi vezetése az ilyen szerencsétlen emberek ellen próbálja fellázítani a lakosságot.

Ugyanakkor Európa legtöbb pontján is csak fizikai értelemben vannak viszonylagos biztonságban, hiszen státuszukból és legtöbb esetben az idegen nyelvtudás teljes hiányából is adódóan afféle ideiglenes jelenlévők, szellemek, akik jöttek valahonnan, de igazából nem tartanak sehová.

 

(Fotó: orientpress.hu)

civilhetes.net

Kilépni az EU-ból? – Képzeljük el

Orbán Viktor – bár rendre hangoztatja elköteleződését az Európai Unió felé – sokszor tesz utalásokat arra nézve, hogy menne nekünk az EU nélkül is. A Jobbik kifejezetten azon a platformon van, hogy nem kell az Unió. De vajon mi lenne velünk, ha egyszer csak kilépnénk?

Magyarország Európai Uniós tagsága egy kissé emlékeztet arra a történelmi korszakra, amikor is István királyunk megalapította államunkat, létrehozva az egységes nemzetet, s nem éppen könnyű döntésének részeként csatlakozott ahhoz a vonulathoz, mely akkoriban, az 1000-es évek elején meghatározta Európát. Ez természetesen nem volt más, mint a kereszténység. Államvallásunkká lett az, ami nyugaton is államvallás, s mely egyben annak is jele, hogy István leteszi a "voksát" kelettel szemben a nyugat javára. Nehéz politikai döntés, melynek következményeképpen a fellázadó Koppánnyal és hadaival egy polgárháborúhoz hasonlóvá alakult helyzetben volt kénytelen leszámolni. Az eredmény nem más, mint jelenlétünk ténye mindmáig.

Ma egész egyszerűen nincs választásunk, s bár az Európai Unió sok esetben valóban nem méltányosan gondolkodik a kelet-európai országok megítélésével és értékelésével kapcsolatban, mégis a modern utat jelenti, melyhez kötelességünk Európa "végváraként" csatlakozni. Vannak és lesznek is viszályok, de a mindig alakuló, változó kelet a nyugattal szemben semmilyen szinten nem hagyna bennünket függetlenként élni. Sokan úgy vélik, hogy az Európai Unió is csupán korlátoz bennünket, de ők nem gondolnak bele abba, hogy mi lenne velünk, ha Moszkvából határoznák meg a forint árfolyamát. Tegyük hozzá, hogy azt egyébként már próbáltuk és nem igazán vált be…

Ha kilépnénk az Unióból, a szövetséges országok első döntései közé tartozna, hogy kollektíve megszakítanának velünk bizonyos kereskedelmi kapcsolatokat. Itt van példaképpen a gáz kérdése. Jelen pillanatban Uniós tagállamként vásároljuk a gázt Oroszországból, ami bizonyos korlátok közé szorítja az eladó felet. Nos, ez teljességében megszűnne, ha kilépnénk, s Oroszország bárhogyan dönthetne. Akármit kérhetne tőlünk a gáz fejében, hiszen máshonnan nem tudnánk földgázhoz jutni, ami ellenben létszükségletünk.

Az Unió nélkül nincs utunk, hiszen ez a kitaposott ösvény 1000 éve meghatározza helyünket a kontinensen. Az eszmék szintjén megpróbálhatnánk szakítani vele, de a gyakorlatban ez egyrészt lehetetlen, másrészt a szándék egyenlő volna egy szerény hadüzenettel, melynek lehetséges forgatókönyvével kapcsoltban nem különösebben lényeges részletekbe bocsátkozni.

 

(Címlap: Forrás: 444.hu)

civilhetes.net

A bűnös narkósok

Sosem volt erősségünk a drogpolitika. A társadalmi színtéren rengeteg fórumon működő diskurzus eredményei nem jutnak el a Parlamentbe, s a droghasználók boszorkányüldözése hol intenzívebben, hol valamivel enyhébb módon, de egyeduralkodó. Lélektan kontra kormány.

Hazánkban nagyon komoly problémát jelent annak ténye, hogy a droghasználók még egy igen elavult, bár reprezentatív, 2006-ban publikált felmérés alapján is legalább 15 ezren vannak. Azzal kapcsolatban, hogy hányan használnak Magyarországon rendszeresen marihuánát, még megközelítőleges számokat is felesleges volna megjelölni. Az alkoholisták pedig lényegében elborítják hazánkat. Van baj.

A probléma ott kezdődik, hogy a kormány elgondolása szerint a droghasználókat súlyos büntetésekkel lehet csak arra ösztönözni, hogy hagyjanak fel az önpusztítással, s lássuk be, ez a módszer igencsak középkori, s ami ennél is lényegesebb, hogy egyáltalán nem működik.
A droghasználat egy modern, társadalmi "betegség" kivetülése, amit semmiképpen sem volna szabad felületi szinten kezelni, pedig a kormány hozzáállása sokkal inkább emlékeztethet a fejét a homokba dugó struccra, mintsem egy a problémákkal megküzdeni képes szakértő gárda egységes harcára egy valóban veszélyes ellenséggel.

Azt kellene megérteni, hogy nem a drogos az ellenség, hanem a drog, így sokkal inkább a terjesztés megfékezésére kellene fordítani a figyelmet, illetőleg a hatékony prevenció kidolgozására, mintsem a droghasználók minél súlyosabb büntetésmódjainak meghatározására.
A legutóbbi, 2013-as drogtörvény alapja is egy igazán csökött, elhibázott és félreértelmezett pedagógia, mely kimondja, hogy csak azok számára adott az elterelés intézménye, akik az aktuális ügyet megelőző két évben nem vettek részt drogelterelésben.
Nyilvánvalóan azt hiszik odafönt, hogy a droghasználók szórakoznak a bírósággal. Biztosan olyan is akad közöttük. De a többség esetében sokkal nagyobb gondok megoldásában kellene segítő kezet nyújtani, mint maga az okozat, márpedig a drogozás nem több ennél.

Hogy mi a megoldás, azt nem ez a cikk fogja tálcán kínálni. A társadalom sorsának egésze iránt való érzékenyítésben lehet a kulcs valahol, az ellenben biztos, hogy azon egyszerű és didaktikus kommunikáció, mely szerint a droghasználók bűnözők, az ég egy adta világon nem jelent semmiféle kiutat a problémakörből.

civilhetes.net

Menekülnének a németek a menekültek elől. De nem lehet…

Mostanra világméretűvé lett a menekültkérdés, egészen egyszerűen nincs már olyan ország, melynek ne kellene színt vallania arról, hogy mit gondol, illetve milyen javaslatai vannak a jövőre nézve.

Ez utóbbi kapcsán az a baj, hogy eddig még senkinek sem volt jó ötlete, pedig lassan itt a július. Már a németek sem annyira szolidárisak…

Nem kérdés, hogy a közel-kelti konfliktus egyre nagyobb méretei miatt mostanra már elképesztően sok menekült érkezik Európába, s a helyzet kezd teljesen kezelhetetlenné válni.
Németország mindez idáig élen járt a menekültek befogadásában és támogatásában, de most már ők is türelmet kértek az Uniótól, hátha sikerül egy kis időt nyerve megoldást találniuk arra a kérdésre, hogy az eddig nyugodt, gazdag és kiegyensúlyozott Németország mit kezdjen a több tízezer menekülttel, akiknek nagy része sem angolul, sem németül nem beszél, sokan közülük papírokkal sem rendelkeznek, azonban helyre, ételre és emberhez méltó életkörülményekre van szükségük.

Az Unió egy komplex Menekültügyi Rendszer kiépítésére törekszik, melynek szabályai valamennyi tagállamra vonatkoznának, így nem volna apelláta annak kérdésében, hogy ki mennyi embert fogad be. Persze kérdéses, hogy ki határozná meg a számokat, azok megállapításába mekkora beleszólása volna mondjuk Magyarországnak, vagy Szlovákiának, s mit kezdenénk azokkal az emberekkel, akiknek már „nem maradt hely Európában”.

Az Eurodac és az Európai Unió közös munkájának elviekben 2012 végére kellett volna elkészülnie, de a Menekültügyi Rendszer ma még nem több egyelőre igencsak hiúnak tűnő ábrándnál, ami nem véletlen, hiszen a kérdés egyszerű, s lényegében megválaszolhatatlan: mit kezdjünk azokkal a lassan milliókkal, akik Európába szeretnének jönni a jobb élet reményében?

Mindenki csak reménykedik benne, hogy sikerül találni valami megoldást, azonban egyelőre sehol sem tartunk. A német polgárok között is egyre nagyobb a nyugtalanság: elkezdték félteni precíz kitartással felépített országukat, s bár közben szeretnének a legbefogadóbbak lenni, kezdik belátni, hogy egyszerre sajnos nem lehet két lovat megülni.

 

(Fotó: bhosted.nl)

civilhetes.net

Simicska nem hagyja magát

Simicska Lajos egyáltalán nem hagyott fel az Orbán elleni hadjárattal, csak éppen stratégiát váltott.

A médiaháborút lényegében megnyerte, ezért most új frontvonalat nyitott. Titkos fegyvere a Főgép, mely nem is annyira titkos, de annál inkább ütőképes.

A Fidesz a kezdetektől egyik legjelentősebb szürke eminenciása abszolút győzelmet aratott a médiaháborúban, hiszen a kormányt rendre professzionális propagandamódszerekkel támogató médiumokat szembefordította Orbánnal, akinek nem maradt más, mint a közszolgálati televízió, mely azonban jelen felépítésében egy fej hagymát nem ér például a Hír TV-hez képest.
A sokáig az egyik legtitokzatosabb magyar milliárdos most a tulajdonában lévő Közgéppel támad.

Módszerei igen egyszerűek, de annál hatékonyabbak. Lényegében minden állami pályázatra jelentkezik kivitelezőként, s valamennyi esetben ő adja meg a legalacsonyabb árajánlatot.
A legjobb az egészben az, hogy amennyiben győz, minden rendben van, mert elnyerte a munkát, ami még a többi pályázó ajánlatainál alacsonyabbra belőtt összeggel is bőven nyereséges; azonban ha veszít, az is az ő malmára hajtja a vizet. Ugyanis a kormány kénytelen lesz magyarázkodásba kezdeni annak kapcsán, hogy miért nem a legjobb ajánlat jött ki győztesként a tender elnyeréséért folytatott küzdelemből, s a visszásságok híre könnyedén eljuthat Brüsszelbe is, ahol tárt karokkal fogadnak minden negatív információt a magyar kormánnyal kapcsolatban.

Vannak persze aggályok, melyekkel érdemes lehet számolnia Simicskának is, hiszen amíg jóban voltak, kevés kivétellel az összes pályázatot a Közgép nyerte el, s akkor még korántsem volt szó arról, hogy a többi pályázóhoz képest féláron vállalná a beruházásokat. Ha ennek az egésznek valaki alaposabban utána néz Brüsszelben, akkor Simicska sem biztos, hogy győztesként távozik majd. Kérdés persze, hogy mi számít neki győzelemnek…

Az egyik legutóbbi akció keretein belül a Közgép egy XXIII. kerületi felüljáró felújítására kiírt pályázaton vett részt, s 430 millió forintban határozta meg árajánlatát, de végül kizárták. A Híd, valamint a Strabag konzorciuma 668 milliót kért volna ugyanezért a munkáért!

A BKK azzal indokolta a Közgép kizárását, hogy az általuk megbecsült árnál 37%-kal alacsonyabb összegért dolgozott volna Simicska vállalata, ami szerintük irreális.

civilhetes.net

Különös ez a bevándorlóellenes kampány

Valahogy nem áll össze a kép tökéletesen.

Fellelhető valamiféle logikai menet a kormány bevándorlóellenes kommunikációjában, vagy egész egyszerűen valamely nagy volumenű háttérintézkedés-sorozat álca-hadművelete ez a kirívóan sántító őrület?

A társadalmi felelősségvállalás zászlóvivőit tökéletesen lefoglalja a kormány bevándorlóellenessége. Konferenciák, beszélgetések, tüntetések, plakátkommandó, civil elégedetlenkedés, internetes ellen hadjárat, és még sorolhatnánk oldalakon keresztül.
De vajon annyira hülye lenne a Fidesz, hogy ne gondolta volna végig már jó előre, milyen hatást fog majd kiváltani, ha az adófizetők pénzén olyan zagyva plakátozássorozatba és a témakört illető nemzeti konzultációba kezd, mely lényegében mindenkit felháborít, aki egy kicsit is képes az orránál tovább tekinteni, illetve három darab agysejtnél többet megmozgatni?

Jelen pillanatban a Fidesz politikai ellenlábasai is tőkét kovácsolhatnak abból, hogy a civilek automatikusan összefogtak a gyűlöletkeltés ellen, s lényegében kialakult egy olyan közhangulat, mely mindenkit fellelkesít és cselekvésre késztet azok közül, akik Orbánék bukását akarják.
De Orbánnak tudnia kellett, hogy ebből ez lesz. Ilyen messzire nem gurulhatott a gyógyszere…

Nem egészen elképzelhetetlen tehát, hogy a jól sejthetően majd komoly társadalmi felhördülést kiváltó bevándorlózás nem más, mint elterelő hadművelet, melyet korábban megelőzött a Jobbik mérsékeltebb szavazóbázisának elcsábítása a halálbüntetés abszurdumával. Így tehát a Fidesz szavazótábora most sem csökken majd, mindössze cserélődik az összetétele. Sokan elpártoltak tőlük az utóbbi hetekben, de a halálbüntetés újbóli bevezetése körüli ál-csörte során már akkor megjöhettek a tegnap még jobbikos, ma már fideszes szavazók.
Röviden: nagy valószínűséggel most sem lesz szó jelentősebb szavazóvesztésről.

A bevándorlóellenes kampány tehát elképzelhető, hogy eltakar valami olyat, amivel kapcsolatban nem szerette volna a Fidesz, hogy túl nagy feneket kerítsen neki a baloldali és liberális média.
Dobott egy csontot, amin most rágódhatnak. De mi folyhat a háttérben?

civilhetes.net

Nyugat-Európában hogyan vélekednek a bevándorlókról?

Egy hat országra kiterjedő, frissen publikált felmérésből kiderül, hogy miképpen vélekednek nyugaton és délen azon különféle népcsoportokról, melyekre általában a legtöbb negatív véleményt zúdítják Európa-szerte, azonban manapság arról esik a legtöbb szó, hogy mi a helyzet középen és keleten.

Most kiderül, hogyan éreznek valójában a németek, az angolok, a lengyelek, a franciák, az olaszok és a spanyolok.

Zsidókhoz, muszlimokhoz és romákhoz fűződő viszonyra kérdezett rá a Pew Resarch Center közvélemény kutatása, melyből kiderül, hogy a legtoleránsabbak az Egyesült Királyság lakói, míg a legkevésbé elfogadóak az olaszok, akik legkevésbé a romákat és a muzulmánokat látják szívesen.
A megkérdezettek 61%-a vélekedett negatívan a muszlimokról.

Érdekes, hogy második a listán a muzulmánokat nem szívlelők között Lengyelország, mely azonban alig rendelkezik muszlim közösséggel, lakosságának nem egészen egy ezreléke vallja magát muzulmánnak.

A skála következő reprezentánsa a muszlimok elítélése kapcsán Spanyolország, ahol az interjúalanyok 42%-a vallotta be negatív érzéseit, őket követi Németország, majd Franciaország a maga 24-24%-ával.
Érdekes, hogy Nagy-Britanniában a leginkább elfogadó a lakosság: mindössze az alanyok 19%-a vallott negatív gondolatairól.
(Ugyanakkor érdemes kiemelni annak tényét, hogy a La Manche csatorna mindkét oldalán egyre erőteljesebben fokozódik az idegengyűlölet, s erős radikalizálódás mutatkozik a lakosság körében.)

Olaszországban 120-180 ezerre tehető a cigányság létszáma jelen pillanatban. A felmérés azt mutatja, hogy az ország lakóinak 86%-a nem örül ennek.
A franciák 60%-a nyilatkozott elítélően a romákról, de a lengyelek (48%) és a németek (48%) sem teljesítettek túl jól az etnikumok elfogadását vizsgáló felmérésben, ám a britek (46) és a spanyolok (42) egészen elfogadóak a romákkal szemben, de csupán a franciákhoz és az olaszokhoz képest.

Bár a szavak szintjén a zsidókat ítélik meg a legpozitívabban, mégis az derül ki, hogy Franciaországban, ahol a megkérdezetteknek csupán 8%-a volt negatív véleményen, egyre jelentősebb méreteket ölt az antiszemitizmus. Míg három éve összesen 1923 zsidó emigrált Izraelbe, ez a szám mára elérte a 6600-at Franciaországban.

 

(Fotó: napi.hu)

civilhetes.net