Probléma lépett fel a Plútót vizsgáló New Horizons űrszonda számítógépes rendszerében

Még egyetlen ember alkotta eszköz sem közelítette meg ilyen szinten naprendszerünk elvileg egyetlen törpebolygóját, ezért különösen égető kérdés, hogy sikerül-e kijavítani a hibát, melynek megoldásán több tucat szakember dolgozott egész vasárnap.

A 700 millió dolláros űrprojekt keretében 2006 januárjában indították útjára a New Horizons úrszondát, mely nem régiben ért a Plútó közelébe. A tudósok januárban felébresztették a szondát kilenc évig tartó, hibernált álmából, s azóta folyamatosan küldi az elemzési eredményeket, illetve a fotókat a Földre. A Kuiper-öv és a Plútó közelében sosem járt még ember alkotta eszköz főleg nem olyan, mely csúcstechnológiájának köszönhetően részletesen elemzi a világűr felfedezendő részén tapasztalható körülményeket és jelenségeket. A nevezett terület naprendszerünk eddig szinte teljesen ismeretlen szegletében található, s a jelenleg felmerült problémát azért is szükséges villámgyorsan elhárítani, mert a New Horizons hamarosan elhagyja a Naprendszert.

Problémát jelent, hogy a kommunikációs csúszás a hatalmas távolság miatt négy és fél órás, így nem könnyű a földi irányítás feladata. A New Horizons jelen pillanatban nagyjából 5 milliárd kilométerre száguld otthonától, s tartalék üzemanyagának lényegében teljes egészére szüksége lesz ahhoz, hogy le tudjon fékezni a Plútó közelében, hiszen a törpebolygó gravitációja rendkívül gyenge, a pályára állás így újabb szenzációs eredmény lesz, ha végül sikerrel megtörténik.

A probléma elhárítása hivatalosan még nem fejeződött be, de a jelek szerint nincs igazán nagy baj, mivel tegnap arról értesítette a világsajtót a John Hopkins Egyetem kísérleti-fizikai laboratóriuma, mely a szonda működéséért felel, hogy a New Horizons tartalék számítógépre kapcsolt, s a váltás 81 percig lehetetlenné tette a földi irányítással való kommunikációt.

Ha sikerül a küldetés, a szonda nagy felbontású felvételeket készít a Plútóról, melynek összetételét is elemzi, hasonlóan a holdjaiéhoz, vizsgálja a mágnes erőt és a napszél intenzitását, majd végül a  porminták tanulmányozását követően elhagyja naprendszerünket, s elindul az univerzum ismeretlenjébe.

 

(Fotó: wikipedia)

civilhetes.net