Címke: Vizoviczki László

Vizoviczki László emberei ma is aktívak lehetnek

Minden jel arra utal, hogy a Vizoviczki László és társai elleni pernek ebben az évben még közel sem lesz vége.

Ugyanakkor az ügyben bár megszűnt a nyomozás a „Vizó” néven elhíresült Vizoviczkit segítő rendőrök ellen, akik ellenben szintén nem ússzák meg ilyen könnyen az éjszakai élet császárának tett egykori szolgálataik következményeit.

Ma már a budapesti szórakozóhelyek tulajdonosai és dolgozói által használt szleng szerves része a Vizó-katona is. Ez nem vicc. Bár lenne inkább az…
A Vizó-katonák ugyanúgy razziázgatnak a mai napig is, ha eléggé bátrak, mint tették azt Vizoviczki László hatalmának idején. Persze az is lehet, hogy nincs mitől tartaniuk, hiszem kéz kezet mos alapon még az is kiderülhet, hogy nincs minek kiderülnie. Egyszerű közrendőrökről van szó, akik azonban ügyesen valamiképpen rendre akkor járták a Hajógyári-szigetet és a környékén található szórakozóhelyeket, amikor még Vizó volt a császár. Egy kis keresetkiegészítésért cserébe bármikor beugrottak zaklatni a konkurenciát, de arra is kaphatóak voltak, hogy történjék bármi is a Vizoviczki tulajdonában lévő helyeken, ők biztosították a központot afelől, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Az ügyben egyébként négy főrendőr is érintett, akik tudtak mindenről, s lényegében hallgatásukért kaptak nem is olyan kevés pénzt, legalábbis erről szól a vád.

Azon közrendőrök száma egyébként meglepően nagy, akik rajta voltak az elsőrendű vádlottnál talált korrupciós listán. Közel száz rendőr lehetett érintett, ellenben bizonyíték hiányában, illetőleg az idő közbeni elévülés miatt ellenük megszüntette a nyomozást a Központi Főügyészség.
Vizoviczkit 2012 májusában fogták el korrupció megalapozott gyanújával, s az akkor valószínűleg nyakig a sötét ügyletekben lavírozó rendőrök mind a mai napig működhetnek még az éjszakai életben, csak éppen már nem Vizó katonáiként. Nem rossz üzlet ugyanis a rendőri korrupció, hiszen mindig van rá igény.

A nyomozás jelenlegi állása szerint 2005 és 2012 között Vizoviczki 320 millió forintnál is többet fizetett a korrupt főrendőröknek, akik aztán a gyanú szerint leosztották a pénzek apró töredékeit a védelmet biztosító járőröknek.

 

(Fotó: magyarhirlap.hu)

civilhetes.net