Címke: Németország

Náci műkincsek kerültek elő egy eldugott épületben Németországban

Az 1980-as évek végén tűntek el egy keletnémet laktanyáról azok a bronzszobrok, melyeket most szerdán találtak meg a hatóságok egy razzia keretein belül, olyan helyen, ahol nem igazán lehetett arra számítani, hogy Hitler egykori kedvenceinek lelőhelye lehet.

Első sorban arról a két hatalmas, életnagyságú bronzlóról van szó, melyek Hitler berlini kancellári hivatala előtt álltak a világégést megelőzően, illetve a náci vezér egyik kedvenc alkotójának 4 emelet magas domborművéről, mely egy izmos férfit ábrázol karddal, a korabeli német ideológia testeszményének megfelelően.

Josef Thorak bronz lovai és az Arno Breker által készített monumentális dombormű a berlini tartományi bűnügyi hivatal illegális műkincs-kereskedelemmel foglalkozó osztályának irányításával zajló művelet során kerültek elő, s a hatóság emberei először nem is gondolták, hogy valóban azokat a műkincseket találták meg, melyekről később beigazolódott, hogy közvetetten Hitler tulajdonát képezték.

A két bronzló 1988 környékén tűnhetett el, amikor Eberswaldéban voltak kiállítva Fritz Klimsch két alkotásának társaságában. Nem biztos, hogy a műtárgyakat a sportpályára kihelyező „szakértők” tudták, hogy honnan származnak a lovak, illetve a másik két szobor; az elsődleges cél az lehetett a jelek szerint, hogy valami olyan dolog kerüljön ki a területre, mely valamilyen formán köthető a mozgáshoz és a testedzéshez. A lovak ugyebár adják magukat, míg Klimsch szobrai izmos, atletikus embereket ábrázolnak.

Az alkotásokat a Bild szerint még Alexander-Schalck Golodkowski, a devizaellátásért felelős hivatal egykori keletnémet vezetője tüntette el társai segítségével s összejátszva a környéken állomásozó szovjet katonákkal.

A szakértők szerint a bronzszobrok hatalmas méretükből kifolyólag még a bronz árát tekintve is több százezer eurót érnek, azonban ennél sokkal jelentősebb lenne az a pénzösszeg, amelyet a feketepiacon adnának a náci alkotásokért, hiszen a becslések szerint sok millió eurót ütné a markát az eladónak.

 

(Címlap: Forrás: mult-kor.hu)

civilhetes.net

Megkezdődött Németországban a török lányt meggyilkoló 18 éves szerb fiú pere

2014 novemberében egy gyorsétteremben halálos sérüléseket okozva bántalmazott Sanel M. egy Tugce nevű fiatal török lányt, aki belehalt sérüléseibe.

Az éppen 18-dik életévébe lépett fiatalember ügye a minap kezdődött a darmstadti kerületi bíróságon.

Sanel M. nem tagadja tettét, de amellett kitart, hogy nem szándékosan ölte meg a lányt. Az első tárgyaláson sírva, alig érthető módon közölte a lány családjával, hogy szörnyen sajnálja a történteket, de nem akarta megölni, mindössze egyetlen pofonnal sújtott le rá egy veszekedés során. A Bild című lap számolt be a per első tárgyalásának eseményeiről.

A szerb származású, önmagát muszlimnak tartó fiú és ügyvédje kitartanak amellett, hogy legfeljebb gondatlanságban vétkes, de a gyilkosság semmiképpen nem volt szándékos. Ezt a körülményekkel és többek között azzal igyekeznek bizonyítani, hogy az egész eseménysor egy gyorsétteremben zajlott le, s ennek ténye lényegében kizárja az előre megfontoltság, de még a szándékosság eshetőségét is.

A fiú előéletében vannak sötét foltok bőségesen. Annak ellenére, hogy muszlimnak vallja magát, a vádnak tanúkkal igazolt bizonyítékai vannak arra, hogy alkoholizál és drogozik is. Ezeket a vádakat Sanel tagadta. Állítása szerint életében eddig összesen két alkalommal volt ittas.
Mindezzel némileg szembemegy annak ténye, hogy a fiút ötödikes gimnazista korában eltanácsolták iskolájából, s az új intézményben is csupán három évig bírta, ahonnan verekedés miatt   rúgták ki.

A rendőrséggel is volt már dolga nem egyszer. Lopásért, testi sértésért és rongálásért is őrizetbe vették már a német hatóságok, de eddig minden esetben megúszta az ügyeket egy figyelmeztetéssel.
Ha a darmstadti bíróság úgy állapítja meg, hogy Sanel bűnös, a fiú ezt az ügyet már nem úszhatja meg. Előélete önmagáért beszél, míg mostanra abba az életkorba lépett, mely már nem védi meg a komolyabb büntetéstől.

A lány halála napján töltötte be 23-dik életévét. Temetése az év végén, december 3-án volt.

 

(Fotó: Boris Rössler / Reuters)

civilhetes.net