Címke: MSZP

Kezdetét vette Hiszékeny Dezső pere

Hogy pontosan ki az a B. István, a per első tárgyalási napján nem derült ki.

Mindössze annyit tudni róla, hogy ő a koronatanú Hiszékeny vesztegetési perében, s a bíró szerint egykori MSZP-s politikus, a jelek szerint pedig mindemellett, vagy ehelyett valamiféle titkosszolgálati ügynök.
Megkezdődött az év eddigi legkülönösebb bírósági ügye.

Hiszékeny Dezső, volt angyalföldi polgármester azzal kezdte mondandóját a bíróság előtt, hogy szerinte politikai koncepciós per zajlik ellene, melynek lényege, hogy a Fidesz utólag is le akarja járatni jelenlegi és egykori ellenfeleit.
A bíróság visszautasította a vádlott kijelentését, majd megkezdődött a tárgyalás.

A szóban forgó vesztegetés a vád szerint még 2013-ban történt, amikor Hiszékeny, mint Angyalföld polgármestere egy Visegrádi utcai ingatlant 5 millió forint közvetítői pénz fejében biztosított volna bérlésre egy érdeklődőnek. Az információ akkor került a hatóságokhoz, amikor az ügy koronatanújaként ismert B. István is érdeklődött az ingatlannal kapcsolatban, s informátorokon keresztül hozzá is az a hír jutott el, melynek értelmében a már ismertetett feltételek mellett lehet hozzájutni az egykor vendéglátóegységként üzemelő helyiséghez.
B. István hamarosan feljelentést tett a Központi nyomozó Főügyészségen.

Az írásos feljelentés szerint a Hiszékennyel való beszélgetése során az akkori polgármester bal kezének ujjaival jelezte, hogy 5 millió forintot fog kérni a bérleti jogok biztosításáért, vagy inkább  a „közvetítésért.” A bírósági tárgyalás egyik legkülönösebb pontja az volt, amikor a „mutogatás” kapcsán Hiszékeny kezét nyújtotta a bíró felé, s jelezte, hogy egy régi baleset miatt kisujját képtelen kinyújtani, így legfeljebb 4 milliót mutathatott volna, nagy erőlködések árán maximum 4 és felet…

Hiszékeny védője, Kádár András hangsúlyozta, hogy nem kaptak elegendő nyomozati iratot az ügyben, pedig alapvető joguk van ahhoz, hogy az iratokat ismerjék.
A bíró helyben hagyta az ügyvéd panaszát.

Hiszékeny ügyének fontos eleme egy véletlen lehallgatás, melynek eredeti célpontja zűrös múltú testvére volt, de Hiszékeny Dezsőről is készültek felvételek, s a vád szerint azok buktatták le az egykori polgármestert.

A tárgyalás folytatódik. Kíváncsian várjuk a további részleteket.

 

(Fotó: Vajda József / Népszava)

civilhetes.net