Címke: daganat

Hétfőtől két héten belül el kell készíteni a CT-, vagy MR-vizsgálatokat azon esetekben, ahol gyanítható a rossz indulatú daganat

Az erről szóló kormányrendelet már múlt hét pénteken megjelent a Magyar Közlönyben, ahol arra is fény derül, hogy a két hetes folyamat kezdő időpontja a szakorvosi beutaló kiállításának pontos dátuma.

Az orvosok szerint az ötlet nagyon jó, azonban az alapokon túlhaladva sajnos valószínű, hogy igazi megoldást nem jelent az életmentésre, hiszen a daganatos betegségek megállapításának, vagy épp cáfolatának összetett folyamatrendszerében csupán két vizsgálatot jelent a CT és az MR.
Az orvosok minden esetre már nagy erőkkel készülnek az átállásra.

Az egészségügyért felelős államtitkár, Zombor Gábor április végén arról beszélt, hogy az egészségügyet érintő törvénymódosítás lényege az lesz, hogy a diagnózist a betegek a lehető legkorábbi időpontban kézhez kapják, hogy a kezeléseket mihamarabb el lehessen kezdeni. Ezzel az a probléma, hogy az MR és a CT nem feltétlenül képesek azonnal kimutatni, hogy rosszindulatú daganatról van-e szó, avagy mégsem, s a szövettanra és a laboreredményekre még a két vizsgálat után is sokat kell várni, hiszen azok nem részei a támogatott, tehát két héten belül elvégzendő vizsgálatoknak.

További gondot jelent a kivitelezés is, hiszen az állam összesen 1,5 milliárd forintot fordít a megvalósításra, ami komoly összeg, ám csak akkor számlázható az alkalmankénti 15 ezer forint bónuszt jelentő összeg a szolgáltatónak, ha a vizsgálat valóban megtörténik két héten belül. Máskülönben a díjakat legfeljebb a betegellátási kvótáig kérhetik a szolgáltatók. A két hét pedig sok esetben nem rajtuk múlik majd.

Gondot jelenhet továbbá az is, hogy jelen pillanatban a sürgősségi ellátás kapcsán elvégzendő CT- és MR-vizsgálatok a daganatgyanús esetek előtt szerepelnek a listán, azokat hátrébb sorolni pedig lényegében katasztrofális lenne. Így azonban ellentmondás alakul ki a megvalósíthatóság terén, hiszen az ambuláns esetek számától függően lehet megvizsgálni csupán a daganatgyanús pácienseket, akik egyéb iránt sajnos rengetegen vannak.

Mindazok, akik eddig a „nem sürgősen kivizsgálandó” kategóriába tartoztak, CT-re 1-2, míg MR-re 2-6 hónapig várakoztak. Ez az időintervallum most még tovább fog tolódni.

Összességében a tervezet nagyon fontos problémára tapint rá, azonban a megfelelő kivitelezés lehetőségei ismételten igen kétségesek lesznek.

 

(Fotó: diagnosticscan.hu)

civilhetes.net