Címke: csőd

Nagyságrendileg sem lehet beazonosítani, hogy hazánkban hány céget döntenek be tulajdonosaik szándékosan

Az egyik legnehezebben bizonyítható bűntény a köznyelven is cégbedöntés néven ismert megoldás, melynek során az elvárásokhoz képest nem jól működő, de már adósságokkal terhelt cégeket egész egyszerűen becsődöltetik tulajdonosaik, így megúszhatnak szinte minden anyagi felelősségre vonást.

A törvény elvileg bünteti a tevékenységet, gyakorlatilag azonban képtelen felülvizsgálni az egyes ügyeket.

A legutóbbi kiváló példa a Questor volt. És természetesen ott is strómanokra kenték az egészet, ahogyan az lenni szokott.
Mindemellett tarsoly arra is odafigyelt, hogy mielőtt robbanna a bomba, megfelelően bebiztosítsa magát a felelősséggel szemben, hiszen egy büntetett előéletű közmunkásra íratta a céget, aki nyilván belement a játékba néhány tízezer forintért.
Ezúttal kiderült a turpisság, de annak ténye, hogy az ügy már folyamatban van, azon jelenségekhez hasonló, melyek során olyanokat szokás mondani, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Semmi értelme ennek a mondásnak, de remekül idevág.
Az Questoréhoz hasonló ügyletek hatalmas számban zajlanak le nap min nap a nyilvánosságtól természetesen távoli dimenziókban, legfeljebb valamivel kisebb pénzekről van szó.

Kifejezetten olyanok segítségével lehet megoldani a nyereség nélküli cégek eladását, (melyekre azonban már százmilliós tételekben is felvehettek beforgatásra sohasem került kölcsönöket), akik direkt arra szakosodnak, hogy megveszik azokat. Ilyen céggyűjtő volt Erdélyi József is, aki ellen a szankció nem volt más, minthogy 2012-ben eltiltotta őt a cégbíróság mindennemű gazdasági társaság vezetésétől.
Az egykor élt híres, a Nyugatosokra nagy hatást gyakorolt író nevét hordozó Erdélyi egyébként a mai napig tagja több olyan cég tulajdonosi körének is, melyek ellen csődeljárás zajlik. Hát, így megy ez…

A magyar törvénykezés kiskapuinak professzionális cselezőjátékosai évről évre milliárdokkal károsítják az államot és a bankokat, s egyelőre úgy tűnik, hogy közel s távol nincs megoldás.
A bíróságok belefulladnak a több tízezer oldalnyi céges irathalmazokba, míg a trükkösködők fáradhatatlanul újabb és újabb cégeket döntenek be.

 

civilhetes.net

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint is kacsa, hogy az Erste Bank csődközelben volna

A hét elején az Erste Bank debreceni fiókját százával rohanták meg az ügyfelek, akik egy állítólagos híresztelésből arról értesültek, hogy a bank csőd közelében van.

Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerdán cáfolta a híreszteléseket.

Bár minden jel arra utal, hogy a bankcsoport pénzügyi helyzete tökéletesen stabil, egy kósza hír felröppenése elég volt ahhoz, hogy lényegében megtámadják a debreceni ügyfelek a nevezett bankfiókot, hogy gyorsan kivegyék a bankszámlákon tárolt pénzüket.

Az utóbbi időszak botrányai miatt a magyar lakosság hihetetlenül érzékeny lett a témakörben, mely  tökéletesen érthető jelenség.
Mindenki félti a bankokban tárolt, többnyire nehezen összegyűjtött pénzét, mely többnyire egy új élet megkezdésének alapjaként szolgálna, nagyon sok esetben a család fiataljainak támogatása gyanánt.
Valahogy így áll a helyzet az átlag magyar ember kis összegű, bankban tárolt javaival kapcsolatban. Nem olasz sportkocsira gyűjtenek, hanem életre.

Egyet lehet érteni Orbán Gábor azon mondatával, melyben arról beszélt, hogy az efféle álhírek terjesztése nem csupán felelőtlenség, de végeredményben bűncselekmény.
Ha végiggondoljuk, ahhoz hasonlatos az efféle álhír-terjesztés, mint amikor valaki pánikot kelt a tömegközlekedésen. Biztos lehet benne, hogy a következő lehetséges állomáson rendőrök várják majd.

Az internet személytelensége azonban ezt az eshetőséget is kizárja. Sanyi11, vagy erőspista47 álneveken bárki, bármit írhat. Például pánikkeltésre alkalmas sületlenségeket is. Így történt ez most is.

Az államtitkár elmondta, hogy a hír „megalkotásának” az szolgálhatott alapjául, hogy az állam 15%-os részesedést vásárolt az Erste Banktól, s ebből akár arra is lehetne következtetni, hogy a Bank hazai fiókjai gyengén szerepelnek.

Orbán Gábor kijelentette, hogy épp ellenkezőleg, azért „vásárolta be” magát az állam az Erstébe, mert az jelenleg az egyik legerősebb bankcsoport, mely hazánkban is komoly érdekeltséggel működik.

 

(Fotó: blogs.ft.com)

civilhetes.net