Túlzás azt állítani, hogy nem tudjuk, ki lehet terrorista?

A terrorizmus lényege elhitetni az emberekkel, hogy sehol sincsenek biztonságban.

De vajon tényleg nem lehet sejteni, akár még nemzetbiztonsági szinten sem, hogy kikre érdemes odafigyelni?
Az Országgyűlés zárt ajtók mögött konzultált a helyzetről az elmúlt hónapok külföldi történéseinek tükrében.

A szerdai konzultáción nem sok esély volt a valódi eszmecserére, hiszen a nemzetbiztonsági bizottság elsősorban arra volt kíváncsi – a hivatalos információk alapján legalábbis –, hogy mekkora eséllyel vehetjük fel a harcot a láthatatlan ellenséggel szemben. Noha nem valószínű, hogy bárki is az 1950-es évek skizofrén félelmeit kívánná visszacsempészni hazánkba, s az sem könnyen képzelhető el, hogy a magyarok fogékonyak lennének egy olyan hisztériahullámra, mely 911-et követően söpört végig az Egyesült Államokon. A kérdés azonban valódi fenyegetettség hatására fogalmazódik meg a párizsi terrortámadás óta újra meg újra, s a homokba dugott fej most még rosszabb ómen volna, mint bármely más szituációban.

A terrorfenyegetettség rákfenéje a láthatatlanság és a kiszámíthatatlanság, tehát a pszichológiai tényező. Mint kiderült, a legutóbbi, Tunéziában elkövetett merénylet megvalósítója egyetemi hallgató volt, aki soha semmilyen kapcsolatban nem állt terrorszervezetekkel, de még szélsőséges vallási csoportokkal sem, azonban tanulmányai során megismerkedett bizonyos eszmékkel, melyek igen komoly tempóban arra sarkallták, hogy tettét elkövesse. Nincs az a titkosszolgálat a világon, mely lefülelhetne egy ilyen magányos elkövetőt, hacsak nem úgy, hogy szúrópróba szerűen ellenőrzi az egész lakosságot, fenntartva egy hisztérikus, abszurd állapotot.

És nem csupán emberi jogi tekintetben volna aggályos mondjuk listát készíteni azokról, akik egy-egy valláshoz kötődő olvasmányokkal foglalkoznak, de teljes őrületbe és káoszba sodorná azt a rendszert, mely megpróbálkozna az ilyetén ellenőrzéssel.

Tényleg nem tudni tehát, hogy ki lehet terrorista? Tényleg nem. Ezen alapul a terrorizmus módszertana. A kormányok feladata pedig nem lehet más, mint az ésszerű határokon belüli, ugyanakkor határozott monitorozás.

 

(Fotó: magyarnarancs.hu)

civilhetes.net

Ha szerda, akkor életbe vágó döntések az egészségügyben

Szerdán ünnepli az ország valamennyi egészségügyi intézménye Semmelweis Ignác születésének  197-ik évfordulóját, s mintegy mellesleg az is kiderül, hogy mit takar a két kormányrendelet az egészségügyi dolgozók bérének alapilletményhez igazításával kapcsolatban.

Érdekes pillanatokat tartogatnak időnként a jeles napok, s természetes, hogy a kormány sem véletlenül választotta épp július 1-jét a rendeletek közlésének dátumaként. Az majd kiderül, hogy a cél a kellemes meglepetés, vagy a hideg zuhany volt-e.

Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára kedden Zalaegerszegen megszólalt a témakörben egy kicsit részletesebben is. Úgy fogalmazott, hogy a kormányrendeletek lehetővé teszik, hogy az egészségügyi dolgozók bérei már ne a 2012-es alapilletmény nyomán kerüljenek kiszámításra, hanem végre igazodjanak a jelenlegi illetményhez. A mozgóbérek kényszerű befagyasztottsága így lényegében véget ér, s ismét lesz értelme mozgó bérről beszélni.
Mindennek megfelelően a túlórák, az ügyeleti díj, a készenléti díj, valamint a műszakpótlék is valós számok szerint kerül kiszámításra.
Várni kellett három évet, de mindez semmiség ahhoz képest, hogy az egészségügy helyzete már közel harminc éve olyan, amilyennek sajnos ismerni vagyunk kénytelenek.

A szakágban dolgozók elhivatottsága az egyetlen olyan jelenség, mely azt indokolhatja, hogy még nem omlott össze az egészségügy. Olyan kevés pénzért és olyan szinten alkalmatlan közegben kényszerülnek gyógyítani és beteget ellátni a szakdolgozók, hogy arra nem is igen találni megfelelő szavakat, s ha valaki a Balkánt kezdi emlegetni egy-egy fővárosi kórház állapotával és felszereltségével kapcsolatban, akkor ez bizony a Balkánra nézve degradáló.

A kormány nyilvánvalóan bízik benne, hogy a mostani két rendelettel sikerül egy kis időt nyernie, de egész biztosan nem gondolja úgy, hogy ezzel vége, kész, megoldottuk a dolgozók problémáit.

Azt mindmáig nem lehet tudni, hogy milyen pénzügyi intézkedésekkel tervezik hosszú távon elhárítani az egészségügyben kialakult, tarthatatlan helyzetet, bár minden ésszerű megoldást szívesen fogad az ágazat.

 

(Fotó: vaol.hu)

civilhetes.net

Ha így megy tovább, 2030-ra tényleg nem lesznek nyugdíjasok

A Népesedési Kerekasztal arra hívja fel a figyelmet, hogy ha tovább folytatódik a fiatalok kényszerű Nyugat-Európába vándorlása, illetve a születések száma is a jelenlegihez hasonlóan alacsony marad, akkor 2030-ra lényegében összeomlik a TB-rendszer Magyarországon.

Már egy ideje riogatnak bennünket innen-onnan azzal a mondattal, hogy „nekünk már nem lesz nyugdíjunk”, de az esetek túlnyomó részében az embernek igazából fogalma sincs, hogy mit is kellene ez alatt érteni. Ugyanis a legtöbben nem hiszik el – részben joggal, – hogy elképzelhető egy olyan világ, ahol a nyugdíjasok pénz nélkül maradnak a ledolgozott évtizedeik ellenére is, s így gyakorlatilag megszűnnek nyugdíjasnak lenni, s nincstelen idősekké degradálódnak.
A helyzet korántsem ennyire egyszerű, hiszen az állam nem teheti meg, hogy pénz nélkül hagyjon olyanokat, akiknek alanyi jogon jár a nyugdíj a munkával töltött időszak jellemzőinek függvényében.
Ám akkor már valóban nem lehet mit kezdeni, ha nincs elég adó- és TB-fizető egy lehetséges jövőben.

A Kerekasztal határozottan figyelmeztette a kormányt két roppantul kényes és nagyon gyorsan megoldandó problémára: az egyik az alacsony születésszámokhoz, a másik a migrációhoz kapcsolódik.

Kiemelték ugyan, hogy dicséretes a törekvés a kisgyerekes családok támogatására, azonban jelenlegi formájában közel sem elegendő, mivel a terhek szinte teljes egészét azok viselik a jövőre nézve, akik jelen pillanatban nevelik kisgyermekeiket: rajtuk áll, hogy a gyerekekből Magyarországon élő adófizető lesz-e 15-20 év múlva, avagy Nyugat-Európában foglalkoztatott dolgozó. És jól tudjuk, hogy ez nem sikeres, vagy sikertelen nevelés kérdése, hiszen ha egészen kiváló szakember lesz az utódból, akkor külföldre fog menni tisztességes fizetésért dolgozni, amiképpen akkor is választhatja a nyugatot, ha tanulmányaiban és életében nem lesz sikeres, de vállalja, hogy betanított munkásként is a hazainál magasabb bérezésért inkább dolgozik mondjuk Angliában.

Ha pedig nem születik elég gyermek, s a születők is nyugaton dolgoznak majd, akkor felborul az egyensúly, teljesen elöregedik a társadalom, ami visszafordíthatatlan következményekkel jár.
Példaképpen gondoljunk csak az olyan haldokló falvakra, melyek lakóinak átlag életkora mára 65-70 év, s úgy nyeljünk egy nagyot, hogy ne fájjon.

 

(Fotó: mno.hu)

civilhetes.net

 

 

 

Milyen lehet menekültnek lenni?

Nem demagóg témaindításnak szánjuk a kérdést, sokkal inkább valami egészen természetes, empátiát megalapozó gondolatának.

Valószínűleg csak nagyon kevesen tudjuk, hogy mit élnek át azok az emberek, akik menekülni kényszerülnek egy olyan világból, ahol a gyilkosság és a tesi-lelki erőszak teljesen hétköznapi jelenségeknek számítanak.

Ugyanakkor hiába az élet része mondjuk egy Szomáliában élő ember számára az embertelenség, ahhoz hozzászokni egész egyszerűen nem lehet.
A Cordelia Alapítvány munkatársai a Magyarországon tartózkodó menekülteknek is igyekeznek lelki segítséget nyújtani, de nem könnyű a feladat. A dániai központtal rendelkező szervezet világszerte 142 állomást tart fent, ahol az elsődleges feladatot pszichológusok végzik, akik abban próbálnak segíteni a súlyosan traumatizált embereknek, hogy legalább megkíséreljék feldolgozni az őket ért szörnyűségeket.

Egy „átlagos” afrikai menekült még abban az esetben is súlyos lelki sérüléseket hoz magával a lélekvesztőn utazva, ha konkrét fizikai atrocitás nem is érte hazájában, s esetleg annyira szerencsés volt, hogy még származása miatt sem akarták kivégezni a három percenként hatalomra törő, majd puccsokkal egymást követő kormánycsapatok.
Egy háborús övezetben a halottak és gyilkosaik látványa, az agresszió és az erőszak folyamatos jelenléte, valamint az attól való félelem, hogy „én leszek a következő” teljesen felőrli az embereket.

Persze a legtöbben maguk is közvetlen áldozatok. Rengeteg nőt megerőszakoltak legalább egy alkalommal, míg a férfiak közül nagyon sokan az utolsó pillanatban menekültek meg a halál elől, sokuk már fogoly volt, amikor végül mégiscsak sikerült elmenekülni.
Nehéz és elszomorító belegondolni abba, hogy Magyarország jelenlegi vezetése az ilyen szerencsétlen emberek ellen próbálja fellázítani a lakosságot.

Ugyanakkor Európa legtöbb pontján is csak fizikai értelemben vannak viszonylagos biztonságban, hiszen státuszukból és legtöbb esetben az idegen nyelvtudás teljes hiányából is adódóan afféle ideiglenes jelenlévők, szellemek, akik jöttek valahonnan, de igazából nem tartanak sehová.

 

(Fotó: orientpress.hu)

civilhetes.net

Magyarország nemzeti parkjai 3. – Az Aggteleki Nemzeti Park

A barlangok vidéke.

Mindenki így ismeri. Aki nem járt még monumentális cseppkőbarlang-rendszereiben, ennek ellenére is pontosan ismeri fotókról különleges föld alatti képződményeit.
Persze a valóság egészen más.

Magyarország nemzeti parkjai közül az aggteleki az első, mely kifejezetten azért került kialakításra, hogy szervezetten óvjon egy olyan területet, ami igazából a földtani különlegességei miatt szorul fokozott felügyeletre. Ugyanakkor vannak itt bőséggel olyan felszíni formák és egyéb természeti értékek, melyek jelentősége közel sem törpül el a cseppkőbarlangoké mellett.

A közel 20 ezer hektáros területet elfoglaló Aggteleki Nemzeti Park Észak-Magyarország karsztvidékének igazi krémje, hiszen itt minden látszik abból, amit kialakítani képes a karsztvíz évmilliók munkájával, lassan, de biztosan.
A mérsékelt övi karsztfejlődés szinte minden mozzanatát megfigyelhetjük az elsősorban a mészkő lepusztulásán alapuló folyamatnak, mely nagyjából 230 millió éve tart, tehát a földtörténeti középkorban kezdődött.

A jégkorszakban megindul lassú munka tehát ma is zajlik, s a változás – legyen bár nagyon lassú – tőlünk függetlenül is végbemegy, ellenben az emberi beavatkozás súlyosan mértékben módosíthatja a természet munkájának menetét, ezért is nagyon lényeges, hogy szigorú törvényekkel és komoly szakgárdával őrizzük a park területének egyedülálló értékeit.

Az 1940-es években indult a természetvédelmi övezet kialakítása: először a Baradla-barlangot, majd a Béke-, a Szabadság-, illetve a Vass Imre-barlangokat nyilvánították természetvédelmi területté, majd 1962-ben egy friss törvényrendelkezés értelmében a terület valamennyi barlangja oltalom alá került.
1979-ben az UNESCO bioszféra rezervátummá emelte a területet, s 1985 óta hívják Észak-Magyarország e különlegesen védett vidékét Aggteleki Nemzeti Parknak.

A barlangok leghíresebbjei kényelmesen látogathatóak, nagyon jó programot kínálva a látogatóknak, a környéken kiépült étterem- és szálláslehetőségekkel.
Érdemes akkor menni, amikor a gyerekek épp a cseppkőbarlangokról tanulnak földrajz órán, így  biztos, hogy egész életükre megmarad majd az élmény és a tudás.

 

(Fotó: Vid Gábor)

civilhetes.net

Kilépni az EU-ból? – Képzeljük el

Orbán Viktor – bár rendre hangoztatja elköteleződését az Európai Unió felé – sokszor tesz utalásokat arra nézve, hogy menne nekünk az EU nélkül is. A Jobbik kifejezetten azon a platformon van, hogy nem kell az Unió. De vajon mi lenne velünk, ha egyszer csak kilépnénk?

Magyarország Európai Uniós tagsága egy kissé emlékeztet arra a történelmi korszakra, amikor is István királyunk megalapította államunkat, létrehozva az egységes nemzetet, s nem éppen könnyű döntésének részeként csatlakozott ahhoz a vonulathoz, mely akkoriban, az 1000-es évek elején meghatározta Európát. Ez természetesen nem volt más, mint a kereszténység. Államvallásunkká lett az, ami nyugaton is államvallás, s mely egyben annak is jele, hogy István leteszi a "voksát" kelettel szemben a nyugat javára. Nehéz politikai döntés, melynek következményeképpen a fellázadó Koppánnyal és hadaival egy polgárháborúhoz hasonlóvá alakult helyzetben volt kénytelen leszámolni. Az eredmény nem más, mint jelenlétünk ténye mindmáig.

Ma egész egyszerűen nincs választásunk, s bár az Európai Unió sok esetben valóban nem méltányosan gondolkodik a kelet-európai országok megítélésével és értékelésével kapcsolatban, mégis a modern utat jelenti, melyhez kötelességünk Európa "végváraként" csatlakozni. Vannak és lesznek is viszályok, de a mindig alakuló, változó kelet a nyugattal szemben semmilyen szinten nem hagyna bennünket függetlenként élni. Sokan úgy vélik, hogy az Európai Unió is csupán korlátoz bennünket, de ők nem gondolnak bele abba, hogy mi lenne velünk, ha Moszkvából határoznák meg a forint árfolyamát. Tegyük hozzá, hogy azt egyébként már próbáltuk és nem igazán vált be…

Ha kilépnénk az Unióból, a szövetséges országok első döntései közé tartozna, hogy kollektíve megszakítanának velünk bizonyos kereskedelmi kapcsolatokat. Itt van példaképpen a gáz kérdése. Jelen pillanatban Uniós tagállamként vásároljuk a gázt Oroszországból, ami bizonyos korlátok közé szorítja az eladó felet. Nos, ez teljességében megszűnne, ha kilépnénk, s Oroszország bárhogyan dönthetne. Akármit kérhetne tőlünk a gáz fejében, hiszen máshonnan nem tudnánk földgázhoz jutni, ami ellenben létszükségletünk.

Az Unió nélkül nincs utunk, hiszen ez a kitaposott ösvény 1000 éve meghatározza helyünket a kontinensen. Az eszmék szintjén megpróbálhatnánk szakítani vele, de a gyakorlatban ez egyrészt lehetetlen, másrészt a szándék egyenlő volna egy szerény hadüzenettel, melynek lehetséges forgatókönyvével kapcsoltban nem különösebben lényeges részletekbe bocsátkozni.

 

(Címlap: Forrás: 444.hu)

civilhetes.net

A bűnös narkósok

Sosem volt erősségünk a drogpolitika. A társadalmi színtéren rengeteg fórumon működő diskurzus eredményei nem jutnak el a Parlamentbe, s a droghasználók boszorkányüldözése hol intenzívebben, hol valamivel enyhébb módon, de egyeduralkodó. Lélektan kontra kormány.

Hazánkban nagyon komoly problémát jelent annak ténye, hogy a droghasználók még egy igen elavult, bár reprezentatív, 2006-ban publikált felmérés alapján is legalább 15 ezren vannak. Azzal kapcsolatban, hogy hányan használnak Magyarországon rendszeresen marihuánát, még megközelítőleges számokat is felesleges volna megjelölni. Az alkoholisták pedig lényegében elborítják hazánkat. Van baj.

A probléma ott kezdődik, hogy a kormány elgondolása szerint a droghasználókat súlyos büntetésekkel lehet csak arra ösztönözni, hogy hagyjanak fel az önpusztítással, s lássuk be, ez a módszer igencsak középkori, s ami ennél is lényegesebb, hogy egyáltalán nem működik.
A droghasználat egy modern, társadalmi "betegség" kivetülése, amit semmiképpen sem volna szabad felületi szinten kezelni, pedig a kormány hozzáállása sokkal inkább emlékeztethet a fejét a homokba dugó struccra, mintsem egy a problémákkal megküzdeni képes szakértő gárda egységes harcára egy valóban veszélyes ellenséggel.

Azt kellene megérteni, hogy nem a drogos az ellenség, hanem a drog, így sokkal inkább a terjesztés megfékezésére kellene fordítani a figyelmet, illetőleg a hatékony prevenció kidolgozására, mintsem a droghasználók minél súlyosabb büntetésmódjainak meghatározására.
A legutóbbi, 2013-as drogtörvény alapja is egy igazán csökött, elhibázott és félreértelmezett pedagógia, mely kimondja, hogy csak azok számára adott az elterelés intézménye, akik az aktuális ügyet megelőző két évben nem vettek részt drogelterelésben.
Nyilvánvalóan azt hiszik odafönt, hogy a droghasználók szórakoznak a bírósággal. Biztosan olyan is akad közöttük. De a többség esetében sokkal nagyobb gondok megoldásában kellene segítő kezet nyújtani, mint maga az okozat, márpedig a drogozás nem több ennél.

Hogy mi a megoldás, azt nem ez a cikk fogja tálcán kínálni. A társadalom sorsának egésze iránt való érzékenyítésben lehet a kulcs valahol, az ellenben biztos, hogy azon egyszerű és didaktikus kommunikáció, mely szerint a droghasználók bűnözők, az ég egy adta világon nem jelent semmiféle kiutat a problémakörből.

civilhetes.net

Menekülnének a németek a menekültek elől. De nem lehet…

Mostanra világméretűvé lett a menekültkérdés, egészen egyszerűen nincs már olyan ország, melynek ne kellene színt vallania arról, hogy mit gondol, illetve milyen javaslatai vannak a jövőre nézve.

Ez utóbbi kapcsán az a baj, hogy eddig még senkinek sem volt jó ötlete, pedig lassan itt a július. Már a németek sem annyira szolidárisak…

Nem kérdés, hogy a közel-kelti konfliktus egyre nagyobb méretei miatt mostanra már elképesztően sok menekült érkezik Európába, s a helyzet kezd teljesen kezelhetetlenné válni.
Németország mindez idáig élen járt a menekültek befogadásában és támogatásában, de most már ők is türelmet kértek az Uniótól, hátha sikerül egy kis időt nyerve megoldást találniuk arra a kérdésre, hogy az eddig nyugodt, gazdag és kiegyensúlyozott Németország mit kezdjen a több tízezer menekülttel, akiknek nagy része sem angolul, sem németül nem beszél, sokan közülük papírokkal sem rendelkeznek, azonban helyre, ételre és emberhez méltó életkörülményekre van szükségük.

Az Unió egy komplex Menekültügyi Rendszer kiépítésére törekszik, melynek szabályai valamennyi tagállamra vonatkoznának, így nem volna apelláta annak kérdésében, hogy ki mennyi embert fogad be. Persze kérdéses, hogy ki határozná meg a számokat, azok megállapításába mekkora beleszólása volna mondjuk Magyarországnak, vagy Szlovákiának, s mit kezdenénk azokkal az emberekkel, akiknek már „nem maradt hely Európában”.

Az Eurodac és az Európai Unió közös munkájának elviekben 2012 végére kellett volna elkészülnie, de a Menekültügyi Rendszer ma még nem több egyelőre igencsak hiúnak tűnő ábrándnál, ami nem véletlen, hiszen a kérdés egyszerű, s lényegében megválaszolhatatlan: mit kezdjünk azokkal a lassan milliókkal, akik Európába szeretnének jönni a jobb élet reményében?

Mindenki csak reménykedik benne, hogy sikerül találni valami megoldást, azonban egyelőre sehol sem tartunk. A német polgárok között is egyre nagyobb a nyugtalanság: elkezdték félteni precíz kitartással felépített országukat, s bár közben szeretnének a legbefogadóbbak lenni, kezdik belátni, hogy egyszerre sajnos nem lehet két lovat megülni.

 

(Fotó: bhosted.nl)

civilhetes.net

Magyarország legszebb várai 2. – A Diósgyőri vár

Mindenki emlékszik a papír kétszázforintos hátoldalára?

Akkor máris tiszta a kép, hiszen az időközben a forgalomból kivont bankjegyen Diósgyőr vára volt látható.

Tavaly óta igazi zarándokhellyé lett a Miskolc szomszédságában található, emblematikus épületegyüttes, hiszen szinte tökéletesen elkészültek a rekonstrukciójával az év végére.

Annyian kerestük azt a bizonyos biciklit a kétszázason! Egy városi legenda ugyanis nagy sikerrel terjesztette, hogy valahol a fák között, esetleg a várfalnak támasztva ott egy bringa. Hát, nem volt sehol, amiképpen a papír kétszázas sincs már, Diósgyőr hatalmas vára azonban az 1100-as évek vége óta ugyanott áll, s ez egy jó darabig még minden bizonnyal így is marad.

A történészek szerint már a 12. században erődítmény állott ugyanott, ahol most a vár helyezkedik el, de azt a gótikus formát, melyet ma is ismerünk, csak a tatárjárást követően vette fel, s fénykorát is ekkortájt, egész pontosan Nagy Lajos király idején élte.

A későbbi időkben nagyon sokáig a magyar királynék állandó jegyajándéka volt a vár, ezért is nevezték, s nevezik mind a mai napig a királynék várának.
A törökdúlást nagyon megsínylette az építmény, s a 17. századra lényegében lakhatatlanná és használhatatlanná vált.

A romos vár (ahogyan az emlegetett bankjegyen is látható volt) egészen az 1960-as évekig aludta álmát, amikor is megkezdődtek az első, komolyabb rekonstrukciós munkálatok. Aztán a 2000-es évek elején útjának indult az a hatalmas projekt, melynek céljaként a vár eredeti állapotába való visszaállítását tűzték ki a szakemberek.

2014-re nem csupán a várudvar, de belső termek is elkészültek, s azokat a történészek eredeti bútorok korhű másaival rendezték be. Igaz, hogy a projekt befejezéséhez 2,7 milliárd forintra volt szükség, de ezúttal legalább látható is az eredmény.

Diósgyőrben minden évben megrendezésre kerül a Diósgyőri Várjátékok, mely Nagy Lajos korába kalauzolja el a közönséget, nagyszerű családi programot szolgáltatva zenével, táncos mulatságokkal, különféle foglalkozásokkal, izgalmas haditorna- és lovas harci bemutatókkal, s felejthetetlen éjszakai fáklyás előadással, több száz korabeli öltözékben pompázó lovaggal, polgárral, nemessel, s közemberrel. Csodás látvány, hatalmas élmény, igazi aktív, családi időtöltés.

 

(Fotó: wikipédia)

civilhetes.net

A legnépszerűbb magyar strandok és tavak

Igaz, még nyár elején vagyunk, s talán az idő sem épp olyan, hogy a nap minden percében vízpartra vágyjon az ember, de nem árt készülni, mert közeleg a kánikula.

Hogy hová érdemes mindenképpen leugrani akárcsak egy délutánra is?

Kár volna bármilyen formában is tagadni, hogy a Balaton egyre népszerűbb. Néhány évvel ezelőtt még biológusok cikkeztek róla, hogy az elkövetkező időszakban lassan nem árt felkészülni: a magyar tenger már nem sokáig húzza. Hála az emberek lelkesedésének, mindez egészen irrelevánsnak tűnik jelen pillanatban, hiszen 2013 óta elképesztő módon megugrottak a Balaton-környéki települések turisztikai mutatói.
Mindebben az is szerepet játszik persze, hogy egyre több a Balaton közvetlen vízétől független stand is a tó környékén, melyek jelentős része igazi vízi paradicsom az élményfürdők kedvelőinek szemében.

Ilyen például a Balatonlellei Napfény Strand, vagy a Siófoki Nagystrand, ahol egyszerre közel 14 ezer ember is kényelmesen elfér, s hétvégente igazi bulifellegvárrá alakul, mint a Balaton egyik legpörgősebb övezete.
De érdemes vonattal, vagy autóval, esetleg stoppal leugrani délre is!

Gyopárosfürdőn egy külön világot találunk, ha nem óckodunk egy alföldi időtöltéstől.
A Gyopárosi Strand- és Élményfürdő nem csak számtalan kisebb-nagyobb medencét és csúszdát kínál, de azok is oda lesznek érte, akik aktívabb strandos elfoglaltságokkal szeretik tölteni az időt (az élményfürdő egyben strandsport centrum is).

A budapestiek unják meg talán leghamarabb a hőséget, hiszen a beton nem igazán kíméli az embert egy erősebb júliusi időszakban. Még szerencse, hogy ott van a város szívében a Palatinus, a maga közel sem szerény 11 medencéjével…

De vagyunk néhányan, akik jobb szeretjük a természetes vizeket, s azok partján megbontani azt a jól behűtött söröcskét. Ott van például a Kiskunság eldugottabb füzes-világában a Szelidi-tó, vagy északon a Bánki-tó, mely a Bánkitó Fesztivál színhelyeként híresült el az utóbbi években, bár régóta kedvelt pihenőhelye rengeteg fiatalnak.

A különféle bányatavakkal azonban csak óvatosan! Ahol tábla, vagy egyértelmű utasítás figyelmeztet arra, hogy tilos a fürdőzés, ott vegyük komolyan az intelmeket! A bányatavak jelentős része ugyanis valódi életveszélyt jelent, elsősorban a bizonytalan vízhőfok-váltakozás miatt.

 

(Fotó: Balaton // H. Szabó Sándor)

civilhetes.net