Külföld kategória bejegyzései

A dél-karolinai tanács szavazott a konföderációs zászló eltávolításáról

A dél-karolinai tanács tegnap megtette az első lépést, hogy eltávolítsák a konföderációs zászlót, amely hosszú ideje lobog a szövetségi állam parlamentje felett, teljes legális védelmet élvezve, még az egész országot megrázó, rasszista indíttatású június 17-én történt charlstone-i lövöldözés után is.

Annak ellenére, hogy a szavazás 37-3 arányban eldőlt a zászló leszedése mellett, nem válthatják le egyből, mert a kormányzónak még alá kell írnia a határozatot. Nicki Haley kormányzó, aki már a charlstone-i lövöldözés után kezdeményezte a többség által elavultnak és diszkriminatívnak tartott jelkép lecserélését, reméli, hogy a mai napon pontot tudnak tenni az ügy végére.

Múlthéten kis időre már leszakították a zászlót. Egy aktivista felmászott a zászlórúdon és leszaggatta, de őt az akciója után letartóztatták és börtönbe zárták.

 

civilhetes.net

 

Terrortámadás Kenyában: legalább 14 halott

Az Al-Shabaab vállalt felelősséget a kenyai Mandera megyében történt szörnyűségekért.

Mandera megye Kenya északkeleti részén található, Szomáliával és Etiópiával határos.

Alex Nkoyo, a megyei biztos nyilatkozta, hogy a lakóházban, melyet megtámadtak, legalább tizennégyen meghaltak és tizenegyen megsérültek.
Az épületben civilek voltak elszállásolva.

Az Al-Shabaab szóvivője, Sheikh Abdiaziz Abu Musab közölte a szélsőséges politikai csoport rádiójában, hogy a támadás során meghaltak mind keresztények voltak. A támadás része, a csoport Kenya ellen folytatott Ramadán-offenzívájának.

Az Al-Shabaab

Egy szélsőséges, iszlamista felkelőcsoport eredetileg Szomália területén. Dzsihádot folytatnak az iszlám ellenségei ellen, beleértve Európát, az Enszt, és az Afrikai Uniót. Több szálon kötődnek az al-Kaidához.

 

civilhetes.net

Egek urai

A napenergiával üzemeltetett Solar Impulse 2 kísérleti repülő múlt pénteken szállt le Hawaiion 5 nap folyamatos repülés után.

A két svájci pilóta Andre Borschberg és Bertrand Piccard remélik, hogy sikerül körbe repülniük a földet és ezzel még jobban felhívják a figyelmet a tiszta, környezetkímélő, megújuló energiákat használó technológiákra.

Borschberg és társa az öt nap alatt 6437 kilométert tettek meg Nagoyatól Oahuig. Napenergiával hajtott repülővel ez világrekord, időben és távolságban is.

A repülő, mely 17000 napelemmel van felszerelve és szárnyfesztávolsága majdnem eléri a 80 métert, március kilencedikén kezdte világkörüli útját Abu Dhabiból. A pilóták számításai szerint az út alatt 35405,5 kilométert fognak megtenni.

 

civilhetes.net

Bréking: lemondott a görög pénzügyminiszter

Lemondott posztjáról Yanis Varoufakis, Görögország pénzügyminisztere a július ötödikei népszavazás után.

A közgazdászként végzett szakember és rendíthetetlen ellenzője a takarékossági intézkedéseknek azzal magyarázta döntését, hogy néhány euróövezeti pénzügyminiszter és hitelező azt javasolta neki, hogy szeretnék, ha nem folytatná munkáját a pénzügyi testületben.

Szokásos stílusában köszönt le a baloldali Syriza párt tagja és még odaszúrt egyet kritikusainak.

„A július ötödikei népszavazás úgy fog fenn maradni a történelemben, mint egy különleges alkalom, amikor egy kis európai ország felkelt az adósság-rabság ellen. Büszkén fogom viselni a hitelezők gyűlöletét.”

Szerinte ők a Baloldalon tudják, hogyan kell kollektíven cselekedni, és nem érdeklik őket a tisztséggel járó kiváltságok. „ Teljes mértékben támogatni fogom Alexis Tsipras  miniszterelnököt, az új pénzügyminisztert és a kormányt is!” – tette hozzá.

Még semmilyen bejelentés nem volt, hogy ki lesz az utódja, de a tárgyalások Görögország és a befektetők között 48 órán belül el fognak kezdődni.

civilhetes.net

Tüntetésben még mindig a PETA a legjobb

Ezernél is több állatjogi aktivista tüntetett Pamplonában, a közeljövőben megrendeződő tradicionális bikafuttatás ellen.

A PETA és az AnimaNaturalis aktivistái művérrel kenték be magukat, és transzparenseket tartottak a levegőbe, amire több nyelven írtak rá ellenkezésüket a rendezvény ellen.

„Több tucat bika szenved sérülést, és hal meg , míg a résztvevők követik, hergelik, és bántják őket.” – adták ki nyilatkozatukban.

Az évente megrendeződő San Fermin-i fesztivált július 6-tól 14-ig tartják, és a világ minden tájáról várnak rá embereket, akik szó szerint menekülnek a bikák elöl, melyeket a város több részéről eresztenek el.

A résztvevők és a bikák az utcákon keresztül jutnak el az arénába, ahol a bikákat tradicionális bikaviadal keretein belül megölik.

A PETA szerint, ahogy a bikákkal kegyetlenkednek, az szörnyű: elektrosokkal és élesre faragott botokkal hergelik őket, már az utcán folytatott futtatás során is.

A szervezet követeli, hogy Spanyolország vessen véget ennek a brutális és barbár tradíciónak.

A Pamplonai bikafuttatás nem az egyetlen vitatott, a bikák szenvedését okozó, nagy múltú rendezvény. Az egyik legkegyetlenebb, amikor égő dolgokat akasztanak a bikák szarvára, és azok magukat égetik meg, miközben próbálnak kiszabadulni a lángok közül.

 

civilhetes.net

Két újabb ebola megbetegedést regisztráltak Libériában

Két újabb esetet jelentettek, miután vasárnap a vírustól meghalt egy tizenhét éves fiú.

Mind a három eset ugyanabban a városban, Nedoweinben történt. A helyi hatóságok karatén alá zárták a környéket, megint, pedig már május kilencedike óta Ebola-mentesnek nyilvánították az országot.

Cestus Tarpeh, egészségügyi biztos nyilatkozta, hogy a két újabb beteg fizikailag érintkeztek a fiúval mielőtt az meghalt, és hozzá tette, hogy az orvos, aki gyógyfüvekkel kezelte a fiút, rejtőzködik a rendőrség elől, és még most is menekülésben van.
Azt még nem tudták kideríteni, hogy a fiú, hogyan fertőződött meg.

2013 decembere óta 11000 ember halt meg a járványban.

 

 (Fotó: a hatóság emberei csütörtökön a karanténban lévő területen)

civilhetes.net

Izlandon legalizálták az istenkáromlást

Az izlandi parlament eltörölte az istenkáromlást tiltó törvényét, néhány külföldi egyház tiltakozása ellenére.

A törvényjavaslatot a kisebbségben lévő Kalóz Párt indítványozta, akik eddig az Internet és a szabad információ áramlásért kampányoltak.
Az indítványt a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt terrortámadás után terjesztették föl.

A törvényjavaslat kimondja, hogy egy szabad társadalomban elengedhetetlenül fontos az, hogy az emberek kifejezhessék magukat anélkül, hogy félnének a büntetéstől.

A parlamenti döntés után a párt ezt írta blogjára: „Az Izlandi parlament megerősítette azt a rendkívül fontos üzenetet, hogy a szólásszabadság nem fog meghátrálni az ilyen véres támadások miatt.”

Ez a tiltó törvény 1940 óta volt hatályban, akit bűnösnek találtak benne, pénzbírságra vagy akár 3 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.

Az Iceland Monitor internetes oldal közölte, hogy az Izlandi egyház támogatta az indítványt, szerintük,”ha bármely törvényhozói erő ily módon korlátozza a szabad önkifejezést, az teljesen ellentétes a mai, modern emberjogi felfogással”.


Elhagyott templom Izlandon

A Kalóz Párt

A Kalóz mozgalmat 2006-ban alakították Svédországban, azóta több mint 60 országban vannak jelen, de egyik országban sem annyira sikeresek, mint Izlandon.

Nemzetközi politikai erőnek vallják magukat, akik a hiteles, valódi átláthatóságért és a felelősségre vonhatóságért harcolnak a kormányban.

Izlandon a 2013-as parlamenti választásokon három mandátumot sikerült elérniük, és a közvélemény-kutatások szerint mára a legnépszerűbb párt lettek, az összes szavazók 32.4%-os támogatásával.

 

civilhetes.net

A Germanwings tragédiájának megelőzése az orvosok dolga lett volna

Egészen pontosan 41 orvosé. A gépet a halálba irányító pilótát élete utolsó 5 évében összesen 41 orvos vizsgálta, s egyikük sem értékelte úgy, hogy Lubitz engedélyének bevonását kellene kezdeményezni.

Az ügyészség szerint Andreas Lubitz a tömeggyilkosságot megelőző hónapokban már olyan állapotban lehetett, hogy talán még utasként sem szabadott volna felszállnia egy utasszállító repülőgépre. Azelőtt egy hónappal, hogy úgy döntött volna, mindenkit megöl a gépen saját magával együtt, 7 szakorvosnál járt, akik közül egyik sem látta igazán problematikusnak a helyzetet.

Egész biztosan túlzás lenne az orvosokat hibáztatni a 150 ember halálát okozó öngyilkos akció miatt, az ellenben egészen biztos, hogy Lubitz folyamatosan kereste a segítséget, s önszántából járt orvosról orvosra, akik közül bizonyára mindenki pontosan tudta, hogy a férfi utasszállító repülőgépeket vezet, s ha 10 ezer méteres magasságban veszíti el önuralmát, azt senki sem élheti túl.

Az ügyészség vizsgálatsorozata arra is fényt derített, hogy a fiatal pilóta még repülővezetői tanulmányait is felfüggesztette egy időre súlyos depressziója miatt, s csak jelentős kihagyás után folytatta a képzést, majd szerezte meg a repüléshez szükséges jogosítványokat és engedélyeket.
Ebből sajnos az következik, hogy a Germanwings minden további nélkül alkalmazásába vett egy olyan pilótát, aki már képzési idejét töltve is orvosilag igazoltan, komoly depresszióval küzdött.
Minimum szükség lett volna egy alapos kivizsgálásra, melyet a repülőtársaságnak kellett volna indítványoznia.

Könnyű volna azt mondani, hogy az őrült Lubitz a lehető legrosszabb pillanatában végzett mindenkivel, senki sem tudhatta, hogy ez lesz. Ugyanakkor nem hibáztathatjuk kizárólagosan a beteg pilótát, hiszen ő 41 almalommal volt hajlandó új orvost keresni panaszaival, melyekkel valamilyen rejtélyes módon egyszer sem talált komoly, releváns szakmai diagnózisra.

A 150 ember életét utólag persze már nem mentheti meg senki. Azonban egy szigorúbb szabályzattal talán megelőzhetőek volnának a jövőben a hasonló katasztrófák.

 

(Címlap: Forrás: vigyazo.blog.hu)

civilhetes.net

Súlyosan elmarasztalta Strasbourg a magyarországi menekültbefogadó állomásokat

Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Szakértői Bizottsága igen kemény kritikával illette a magyar kormányt a befogadóállomásokon zajló szabálytalanságok miatt.

Durva a bánásmód, rosszak a körülmények és alig van tere jogi és civil segítségnyújtásnak.

Az ECRI szerint is komoly hatása volt a túlzsúfoltságra nézve a 2013-as menekültjogi törvénymódosításnak, mely kimondta, hogy az elfogott menekülteket csak nagyon kirívó esetben lehet őrizetbe venni. Ennek megfelelően a 2012-ben regisztrált 2157 menekülthöz képest egy évvel később már 18 900-an adtak be menekültjogi kérelmet Magyarországra.

A központok nem tudnak mit kezdeni ezzel közel megtízszereződött számmal, s 2013 óta fokozatosan romlanak az állapotok a túlzsúfolt befogadóállomásokon.
Családok is helyet kapnak a kijelölt létesítményekben, pedig eleve előírásba ütközik az ilyenfajta koedukáció.
Sem a mobil, sem a zárt részlegek nem megfelelőek a higiénia és bent tartózkodók létszámára nézve. Az ECRI azt állítja, hogy a fizikai bántalmazás sem ritka jelenség.

Az ECRI jelentésében nem csupán a menekültkérdéssel kapcsolatban él erős kritikájával, de azt is kiemeli, hogy „egy magyarországi párt” nyíltan lép fel homofób, idegenellenes és romaellenes megnyilvánulásaival, s gyakori retorikája a gyűlöletbeszéd.
A szervezet úgy véli, hogy a magyar média rendszeresen terjeszt romaellenes, zsidóellenes, melegellenes és a menedékkérők ellen irányuló becsmérlő véleményeket, melyek az országban egyébként is megjelentek a közbeszédben.

A legnagyobb gondnak az általános romaellenességet és az ennek kapcsán rendszeresen felvonuló félkatonai szervezetek akcióit tartják. Az ECRI szerint a romák megfélemlítése a szélsőjobboldal egyik legelőkelőbb helyen álló célkitűzése.

Ugyanakkor arra is kitér a vizsgálat, hogy a romák felzárkóztatására tett lépések elégtelenek, s az iskolai szegregáció problémája érdemben közel sem szűnt meg hazánkban, s erre az alkalmazott megoldásokkal nem is igen lehet számítani a közeljövőben.

 

(Fotó: eeagrants.org)

civilhetes.net

Észak-Korea. Egy elszigetelt rezsim lehetőségei

Kim Dzsong Un birodalma egy roppant méretekkel rendelkező, látszólag tökéletesen szabályzott világ, mely az emberek feletti abszolút uralkodásra építkezik.

A világ utolsó olyan kommunista államberendezkedéséről van szó, mely nem hajlandó a nyugati nyitásra, s többek között emiatt is egyre nehezebben tartható fent.

Nemrégiben történt, hogy a Kim-dinasztia "udvartartásán belül" az ifjú vezető igen komoly tisztogatásokat foganatosított, hiszen vélhetően volt némi egyet nem értés a legmagasabb katonai vezetés és a vezér között. Nem bonyolították túl az intézkedést: Kim Dzsong Un kivégeztette még a saját nagybátyját is. Útban volt…
A harmadik Kim Észak-Koreája a sztálinista Szovjetunió reinkarnációja, ez nem vitás.

Pedig törekszenek arra, hogy manapság inkább a békés hangnem váltsa a folyamatosan fegyverkező riadó-hangulatot. A 2000-es évek első felében kezdetét vett, úgynevezett "békés fejlődés" nyomai tagadhatatlanul jelen vannak: bevásárlóközpontok épülnek, városfejlesztési programok indulnak (persze kizárólag Phenjanban), szóval halad a nép a kommunista csoda beteljesülése és Kim Dzsong Un megdicsőülése felé.
Vidéken akkora a szegénység, hogy időnként még kannibalizmusról szóló hírek is fel-felröppennek, de ez nem lényeges odafent, hiszen az állami televízió nem említ efféléket.

Az ország külpolitikája látszólag szintén óvatosabb, de valódi nyitottságról szó sincs. A rendszer olyan, akár egy hatalmas betonerőd, mely jól tudhatóan silány anyagokból épült, de méreteivel kapcsolatban senkinek sem lehetnek kétségei. Kína elvileg szövetséges, mint az egyetlen, még ma is vehemensen kommunista hatalom, mely mára annyit enyhült és konszolidálódott, hogy szinte össze sem lehet hasonlítani Észak-Koreával, azonban nem túl támogató.
Dél-Korea a napokban fejezte be egy olyan fegyver fejlesztését, mely bármely észak-korai célpontot képes megcélozni.
A nyugat nem nézi jó szemmel az emberi jogok teljes eltiprását, ugyanakkor gyakorlatilag szemet huny. Egyelőre.

Nehéz lenne megmondani, hogy mit tenne Kim Dzsong Un, ha megtámadná egy erősebb állam, az ellenben egészen biztos, hogy egy a mostani líbiai konfliktusnál sokszorta súlyosabb helyzet alakulna ki, mely az egész bolygóra komoly kihatással lenne.

 

(Címlap: Forrás: telegraph.co.uk)

civilhetes.net