Magyarország legszebb várai 4. – A Cseszneki vár

Aki volt már a cseszneki várban, az tudja, hogy nem könnyű felkapaszkodni, azonban nagyon megéri, mivel az egész Bakony gyönyörűen látszik odafentről, s még csendessége ellenére is mutat magából valami igazán tiszteletre méltó komolyságot Cseszneki Jakab vára.

A királyi kardhordozó építtette 1263 körül, így a tatárjárást követő építkezési hullám egyik reprezentatív várépítményéről van szó, melynek első okleveles említését 1281-ből ismerjük.
Az 1300-as évek elején a Csákok elfoglalták, de amikor Károly Róbert vissza akarta szolgáltatni a Cseszneki családnak, azok már nem voltak visszatántoríthatóak a költözés gondolatától, így a vár királyi birtokká lett.

Luxemburgi Zsigmond később a Garaiaknak adta, de kihalásuk után a Szapolyai család vette át. Már 1483-ban tartunk, s a vár 200 éves.

A törökök hódításának idején Wathay Lőrinc védte sikerrel a vár mögött húzódó országrészt, hiszen ekkorra akarva-akaratlanul Csesznek is végvárrá lett. A várkapitány e falak között lelte a halálát 1573-ban, amikor egy sikeres elhárító ütközetet követően vélhetőleg ittasan el akart sütni egy golyóval töltetlen, de lefojtott ágyút, ami felrobbant, s megölte őt és pattantyúsát is.

A Rákóczi-szabadságharc idején eleinte lőszerraktár, majd foglyok tartására használatos épületté lett, amit sokáig sikertelenül ostromoltak a labancok, ám 1709-ben mégis elfoglaltak.

A 18. században az Esterházyak barokk lakóvárrá alakították, s ennek megfelelő állapotában maradt fent a 20. századra is, melynek 60-as évei végén kezdődtek a rekonstruálási munkálatok. Ekkoriban fedezték fel a vár 13. századi alapjait, s jól lekövethető jellegzetességeit, azonban a felújítási munkálatokat mégis a 16. századi arculatának megfelelően kezdték meg; ma is ezt a képét mutatja.

A Cseszneki Nyár programjának keretein belül minden évben megrendezésre kerülnek a Cseszneki Várjátékok is, lovasbemutatókkal, lovagi párviadalokkal, izgalmas solymászbemutatókkal, s rengeteg egyéb, különleges programmal. A rendezvények egy része fent a várban zajlik, míg a helyigényesebb programokat attól távolabb, egy olyan ponton tartják, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a várra.

Tudta, hogy a Valahol Európában szabadtéri jelenetinek nagy részét a cseszneki várban forgatták?

 

(Fotó: sur.hu)

civilhetes.net