Egészség kategória bejegyzései

Komoly magyar eredmények a gyomorfekély és a gyomorrák elleni küzdelemben

Még 2005-ben kapott Nobel-díjat Barry J. Marshall és J. Robin Warren a Helicobacter pylori  elnevezésű baktérium felfedezéséért, s annak bizonyításáért, hogy a kórokozó komoly szerepet játszik a gyomorfekély, így közvetetten a gyomorrák kialakulásában.

Most szegedi tudósok fejlesztettek és teszteltek sikerrel egy olyan szert, mely a Helicobakter pylorit sikerrel képes leküzdeni, méghozzá anélkül, hogy párhuzamosan antibiotikum-kúrát kellene alkalmazni.

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában az Újvidéki Egyetem kutatóival karon öltve végezték a munkát a szegedi biológusok, melynek tesztelési fázisában egereken kiváló sikerrel alkalmazták a hatóanyagot. Az eredmény minden túlzás nélkül világra szóló.

A 2005-ben felfedezett baktériummal a leggyakrabban kisgyermekkorban fertőződhetünk meg. Eleinte a legtöbb esetben nem kerül diagnosztizálásra a betegség, hiszen a betegeket vizsgáló orvosok ritkán gondolnak annak lehetőségére, hogy a beteg épp a Helicobakter pylorival fertőzött. A korai szakaszban a tünetek palettáján hányinger, émelygés, fejfájás és rossz közérzet jelentkeznek. Gyakran egyszerű gyomorrontásnak nézik az eseteket. Sokszor csak akkor kerülnek a fertőzöttek a gasztroenterológiára, amikor már huzamosabb ideje rendszeresek a gyomorpanaszok.

A fertőzés többnyire akkor terjed nagy hatékonysággal, ha az adott környezetben a higiéniai viszonyok nem, vagy kevéssé megfelelőek. Gyerekközösségekben például könnyen terjed a baktérium, hiszen a kicsik óhatatlanul közelebbről érintkeznek egymással (ugyanazokat a játékokat használják, nem mindig mosnak kezet alaposan, s általában sokszor és sokat érintkeznek). Ugyanakkor a fejletlenebb országokban, ahol nincs megoldás a megfelelő tisztálkodásra, eleve igen magas a fertőzési ráta.

Az igazság része, hogy sajnos csak nagyon sorára várható a szérum embereken is megoldható tesztelése, hiszen a kutatóknak várniuk kell, amíg egy gyógyszergyártó cég komoly érdeklődést mutat, s hivatalosan is megkezdődhetnek az embereken végzett tesztelési folyamatok. A betegség azonban nem elég gyakori ahhoz, hogy feltétlenül megérje a gyártóknak a kísérletezésbe invesztálni. A kutatóknak tehát sikeres marketingre van szükségük.

 

civilhetes.net

Egyre nagyobb intenzitással terjed a kanyaró

Bár a kanyaró 2015-ig várható teljes eltűnését vetítette előre korábban a WHO, jelenleg úgy tűnik, hogy az utóbbi két évben drasztikusan megnőtt a regisztrált megbetegedések száma.

Tavaly óta hét országban összesen 22 ezer újabb kanyaróval fertőzött beteget jelentettek. A globális intézkedéshullám nemigen várathat magára.

Annak ellenére, hogy az esetek száma a korábbiakhoz képest közel felére csökkent 2014-re, a szám még mindig igen magas. Főleg ahhoz képest, hogy a virológusok és az Egészségügyi Világszervezet  (WHO) szakemberei a betegség tökéletes felszámolásának jelentős esélyét latolgatták nem is olyan régen. Jelenleg megdöbbentően sok a robbanásszerű járványkitörés Európában és Közép-Ázsiában is.

2014-ben és 2015 eddigi időszakában Kirgizisztánból jelentették a legtöbb beteget, egész pontosan 7477 regisztráltat. Boszniában 5000 körüli számadatról érkeztek információk, de érdekes módon Olaszországban is 1674 kanyarós esetről szóltak a szakértesítések. Még Németországban is majd 600 ember fertőződött meg az említett időszakban.

Jakab Zsuzsanna, az WHO európai igazgatója elképesztőnek tartja, hogy az ötven éve folyó harc és a vakcinák sikeres kifejlesztése ellenére még mindig terjed a vírus.

A kanyaró elsősorban a kisgyermekekre veszélyes. Súlyos esetben akár vakságot és agyvelőgyulladást is okozhat, de enyhébb esetekben is jellemző szövődménye a fülgyulladás és a tüdőgyulladás.
Egészséges és jól táplált szervezetre kevéssé veszélyes, azonban a legyengült immunrendszer oltás nélkül csak ritkán képes ellenállni a vírusnak.

A szakértők szerint ahhoz, hogy ne tudjon tovább terjedni a kanyaró, majd idővel valóban el is tűnjön, ahhoz minden érintett országnak biztosítania kell a folyamatos oltásokat. Ha bármely területen felhagynak egy időre a vakcina kicsiknek való beadásával, akár néhány száz, a szervezetében ellenanyaggal nem rendelkező egyén is megindíthat egy-egy újabb fertőzéshullámot.

Talán többet kellene beszélni a betegség lehetséges szövődményeiről, s érdemes témába hozni a járványok fenyegető jelenségét is időről időre.

 

civilhetes.net

A DNS-ből tudható mikor halunk meg?

Aki emlékszik még a Gattaca című film elejére, tudhatja, miről van szó: egy DNS-vizsgálat, és az orvos megmondja az újszülöttről, várhatóan hány éves koráig fog élni.

Itt azért még nem tartunk, de egy új felfedezést előrevetíti az ilyen vizsgálatok lehetőségét.

Az Edinburgh-i Egyetem kutatói azt tanulmányozták, hogyan változnak a DNS kémiai tulajdonságai a kor előrehaladtával. A jól követhető változásokat az alanyok korával összehasonlítva pedig egy mintát azonosítottak. Eszerint akiknek a biológiai kora – azaz DNS-ük kémiai "öregedése" – előrehaladottabb, mint években mért koruk, nagyobb valószínűséggel halnak meg fiatalabban.

Dohányosoknál, szívbetegeknél is működik

Nem egyszerűen elhessegethető eredményekről van szó, mindezt ugyanis négy egymástól független kutatás erősítette meg, melyek során összesen 5000 idős embert követtek 14 éven keresztül. A résztvevők biológiai korát vérminták segítségével állapították meg, és a következő közel másfél évtizedben rendszeresen újabb vizsgálatokat végeztek rajtuk.

A kutatók arra jöttek rá, hogy a gyorsabban járó biológiai óra és a korai halálozás közötti kapcsolat még akkor is stabilan mérhető maradt, mikor figyelembe vettek olyan más tényezőket is, mint a dohányzás, a cukorbetegség vagy a keringési betegségek.

A kutatók a DNS-metilációt tanulmányozták, amely többek között a gének expresszióját szabályozza, és igen fontos szerepet játszik a testünkben zajló sejtszintű folyamatokban. A metiláció magát a DNS-kódot nem módosítja, a gének be- és kikapcsolását életünk során igen. A biológiai kort ennek vizsgálatával határozták meg.

Tovább kutakodnak

Az egyelőre nem világos, hogy pontosan mi befolyásolja a biológiai kort, de az, hogy az eredményeket négy független vizsgálat és a figyelembe vett tényezők mellett is sikerült megerősíteni, mindenképpen jelentős eredmény. Éppen ezért a jelenség további feltérképezésére több vizsgálatot is indítanak a közeljövőben.

A Gattaca-típusú biológiai jövőbelátás azért még messze van, a folyamat megértése azonban az öregedés és az egészség megőrzése megértésében nagyon fontos információkkal láthatja el a tudósokat.

 

civilhetes.net