Orbán: Nem lesz halálbüntetés Magyarországon

Csütörtökön, egy telefonbeszélgetés során biztosította a miniszterelnök az Európai Parlament elnökét azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormánynak nem szándéka visszaállítani a halálbüntetést, azonban konzultációt szeretne a témakörben, hiszen kíváncsiak a magyarok véleményére a kérdéskörben.

Mindebből jól látszik, hogy A Fidesz egy egészen különös megoldást alkalmazott ezúttal, melynek kockázatait azonban nem egészen biztos, hogy reálisan sikerült felmérni. A Fidesz a halálbüntetés ötletének támogatójaként mostanra talán igényt tarthat a Jobbik szavazóinak szolidabb rétegeire, s biztosíthatja további sikereit, ugyanakkor súlyosan kihúzta a gyufát Brüsszelben.

Orbán a rövid és középtávú következményekkel garantáltan tisztában volt, de az nem biztos, hogy hosszú távon is elgondolkodott a lehetséges forgatókönyveken. Mindezzel ugyanis még inkább jobbra tolta pártját, ami az Unióban jelenleg nem éppen kifizetődő pedigréhez vezet.
Ami azonban egészen biztos: azon szavazók helyett, akiket ész nélküli ámokfutásaival az utóbbi időben elveszített a Fidesz, most jobb szélről bepótolta. Kockázatos játék, de valljuk be, ügyes.

Martin Schultz látszólag kiegyensúlyozott hangnemben közölte, hogy megnyugodott, hiszen Orbán biztosította őt afelől, hogy a halálbüntetés bevezetése nincs a kormány szándékai között.
Orbán Joseph Daullal, az Európai Néppárt elnökével, valamint Manfred Weber frakcióvezetővel egyeztetett, amikor közölte, hogy az uniós jogokat mindennél előbbre értékeli a magyar kormány.

Jean-Claude Juncker már harcokról beszélt abban az esetben, ha a magyar kormány visszaállítaná a halálbüntetést.
Orbánnak persze nem volt célja komolyan elgondolkodni a kérdésen, csupán szerette volna felkavarni a témakörben az állóvizet, ami jól sikerült. Lázár János és néhány magas beosztású honatya kissé lejáratja magát, de ez belefér. A nép majd biztosan elfelejti.

Az eredmény: az Unió még szkeptikusabb lett hazánkkal kapcsolatban, ami akárhonnan nézzük, nem jó ómen; Orbán eltaszította magától a kérdés kapcsán a KDNP-t; s a Fidesz valószínűleg nyert egy adag Jobbik szavazót.
Az eredmények kiértékelését olvasóinkra bízzuk.

 

(Címlap: a kép forrása: kolozsvaros.ro)

civilhetes.net