Megindult a nyomozás Gömöri Zsolt ellen

Hűtlen kezelés és más, kapcsolódó bűncselekmények miatt nyomozást indított a Fővárosi Főügyészség Gömöri Zsolt, a Paralimpiai Bizottság elnöke ellen, közölte kedd reggel a főügyészség szóvivője.

Bagoly Bettina, szóvivő azt is elárulta, hogy a nyomozás megindítása némileg kacifántos volt, hiszen a XIV. és a XVI. Kerületi Ügyészség indítványozta, majd rendelte el a nyomozást, s végül a XIV. kerületi rendőrkapitányságot bízták meg a feladattal.

Érdekes, hogy Gömöri a kialakult helyzet ellenére nem döntött a lemondás mellett, inkább megvárja a belső bizalmi szavazást. Teljesen nyilvánvaló, hogy végül nem szavaznak majd bizalmat a mára lényegében minden vezetővel és rengeteg sportolóval rossz viszonyba került Gömörinek, azonban időt nyerhet azzal, ha nem mond le tisztségéről.
Egy héttel ezelőtt megtették feljelentésüket Gömöri Zsolt ellen azok a sportolók, sportszervezők és sportszakértők, akiket korábban az elnök az ellene megindult lejáratókampány megszervezésével vádolt, s ennek folyományaként nyilvánosságra hozta személyes levelezéseiket.

A rendkívüli közgyűlés időpontját június 19-re tűzte ki a Magyar Paralimpiai Bizottság, s e hét csütörtökön döntenek arról, hogy kezdeményezik-e hivatalosan a bizalmi szavazást a jelenlegi elnökkel szemben.
Az ügy kimeneteléről egyelőre nem tudhatunk biztosat, de a jelenlegi állás szerint több mint valószínű, hogy megtartják június második felében a szavazást, melynek eredménye bizonyosan nem fogja pozitívan érinteni Gömöri Zsoltot elnökségi státuszában.

Gömöri végtörlesztési botránya napról napra egyre csak dagad. A napokban derült ki, hogy egy korábbi vezetőségi tagnak Gömöri (a vád szerint) jelentős összegű végkielégítést ígért a gazdasági stiklikkel kapcsolatos hallgatásáért.

Deutsch Tamás javaslatára még 2012-ben 3 millió forint egyesületi támogatást kapott az elnök, melyet azért ítéltek neki, hogy személyes devizahitelének végtörlesztését egyszerűen kifizethesse. Gömöri szerint az ország valamennyi köztisztviselőjének jár ez a lehetőség.

 

(Fotó: 444.hu)

civilhetes.net