Bepereli a rendőrséget a 2013-ban a Blaha Lujza tér aszfaltján meghalt férfi családja

A 29 éves fiatalember 2013 novemberében zuhant ki a Rákóczi útra egy szálloda ötödik emeletéről, mindmáig tisztázatlan körülmények között.

A férfi családja most úgy döntött, hogy bepereli a rendőrséget, mert szerintük a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem tartotta be a haláleset ügyében a tisztességes eljárás követelményeit.

A 29 éves férfi esete igen összetett és úgy tűnik, hogy nem csekély mértékben szövevényes is, hiszen halálának körülményeivel kapcsolatban használható szemtanúval nem szolgálhatnak a hatóságok, ugyanakkor a férfi szervezetében a boncolás során MDMA-t találtak. Erről azonban nem tájékoztatták a családot, akik így ezen a szálon el sem indulhattak, s nem kérvényezhették további vizsgálatok elvégzését.

Időközben arra is fény derült, hogy a férfi válását követően összeomlott és a Feldmár Intézet segítségét kérte traumájának kezelésével kapcsolatban, s a terápiát meg is kezdte, majd 2013 nyarán  sikeresen befejezte az intézmény szerint. Nem sokkal később ugyanitt kapott állást, a Feldmár Intézet stratégiai igazgatójának nevezték ki.
Török Szabolcs, halála idején épp Feldmár András, jelenleg Kanadában élő pszichológus, pszichoterapeuta, matematikus, valamint közös kollégájuk, a szintén pszichológus Büky Dorottya társaságában volt az említett szállodában. A rendőrségi kihallgatáskor mindketten azt állították tanúvallomásukban, hogy Szabolcs születésnapját ünnepelték a szállodában, amikor is a fiatalember elnézést kért, s á elment zuhanyozni, majd amikor már hosszú ideje tartózkodott a fürdőszobában, Feldmárnak és Bükynek gyanús lett a dolog. Ekkor lettek figyelmesek a szálloda alatti embersokaságra, s innen már ismerjük a történetet.

Többen azt állítják, hogy Feldmár András különféle tudatmódosító szerek használatát is engedélyezi terápiái, s az ő nevével fémjelzett kezelések során, így marihuánát és extasy-t is, ez utóbbi pedig nem más, mint az MDMA. A 29 éves korában elhunyt férfi ismerősei, barátai és szülei állítása szerint sohasem szívlelte a drogokat, de még fogyasztóikat is megvetette. A dolog összességében több mint különös.

A szülők most az említett okok mellett azért is beperelték a rendőrséget, mert alapvetően azt sem hiszik el most már, hogy Török Szabolcs öngyilkos lett.

 

(Fotó: Üveges Zsolt)

civilhetes.net